kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen

Mintegy kétezer látogatót várnak a Dél-Alföld legnagyobb regionális álláskereső rendezvényére, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, amelyet szerdán rendeznek meg a Tanulmányi és Információs Központban - közölte Fajka Judit, az SZTE Karrier Irodájának munkatársa az MTI-vel.

Regionális és országos cégek, több mint harminc kiállító mutatkozik be a központ aulájában felállított standokon - mondta Fajka Judit, az eseményt szervező szakember. A rendezvényen cégek tartanak előadásokat, ezekben bemutatják az álláskínáló vállalkozásokat és azok működését. A börzén állásajánlatok, szakmai gyakorlati helyek széles választéka vár minden alsóbb évest, végzőst és frissdiplomást - tette hozzá Fajka Judit.

Fazekas Melinda, az SZTE Karrier Iroda vezetője elmondta, hogy kedden, szerdán és csütörtökön az állásbörzére és a munkakeresésre felkészítő programokat tartanak. Ezeken az előzetes regisztráció alapján több mint száz diák sajátítja el a felvételi folyamat során előforduló helyzetek kezeléséhez szükséges ismereteket.

A hallgatók próbainterjúkon vehetnek részt, különböző teszteket tölthetnek ki, fejvadászoktól hallhatnak az állásinterjúról, a béralkuról és a multinacionális cégek kiválasztási módszereiről, s tájékozódhatnak a külföldi ösztöndíjakról, gyakornoki lehetőségekről is. Előadások hangzanak el a diplomák értékéről, a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeiről, a hallgatók segítséget kapnak továbbá az önéletrajzok és a motivációs levelek elkészítéséhez is - tudatta az irodavezető.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk