kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Állásbörzékre várják a fiatalokat Borsodban

Ismét, immár hagyományosan megrendezi az őszi állásbörzéket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ, ezek sikerétől egyebek mellett a pályakezdő munkanélküliek egy részének elhelyezkedését várják. hirdetés

A rendezvénysorozat szeptember 20-án kezdődik a megye több településén - tájékoztatott a munkaügyi központ igazgatója. Az idén Szabad a pálya címmel hét helyszínen rendezik a meg a pályaválasztási kiállításokat és állásbörzéket, a rendezvénysorozat október 20-ig tart - mondta Szabó József.

A központ és a munkaügyi kirendeltségek mintegy 15-17 ezer látogatót - közép- és felsőoktatási végzős, végzés előtt álló diákot, pályakezdőt, álláskeresőt, szülőt, pedagógust, munkanélküli fiatalt - várnak a rendezvényre. Szabó József elmondta: csaknem félezer kiállítóra, oktatási, szakképzési intézményre, munkáltatóra számítanak.

Augusztusban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségein 7203 pályakezdőt tartottak nyilván, az összes regisztrált munkanélküli csaknem 14 százalékát ez a korosztály adja. Elsősorban az idén végzett fiataloknak próbálnak segíteni, de várják azokat is az állásbörzékre, nyílt napokra, akik már hosszabb ideje állás nélküliek. Az őszi állásbörzék igen sikeresek; eddig minden alkalommal több száz fiatalnak sikerült tartós megélhetést biztosító munkahelyet találni.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek