Megjelent: 16 éve

Álláskeresés a Helykeresővel a győri egyetemen

A Helykereső, a fiatal diplomások állásajánló kiadványa évente kétszer jelenik meg a győri egyetemen, a pályakezdők és a vállalatok egymásra találását hivatott elősegíteni. Az egy évtizede indult kis könyv a konkrét munkaerő-piaci ajánlatok mellett az önéletrajz és motivációs levél készítésében, a munkavállalásban és karrierépítésben is segíti a fiatalok sikeres elhelyezkedését.

images

A Helykereső második éve rendezi meg a kiadvány nevét viselő Road Show-t, melynek keretében a résztvevők előadásokat hallhatnak az álláskeresés technikájáról, fortélyairól, buktatóiról. A rendezvénysorozat fő támogatója a felső- és a nyugat-dunántúli térség egyik legnagyobb munkaadója, az Audi Hungaria Motor Kft. A cég tíz éve a Helykereső partnere a fiatalok elhelyezkedését segítő programokban.

November 20-án, kedden 13 órától a Széchenyi István Egyetem konferenciatermében tartandó győri rendezvényen az álláshirdetéseket munkaügyi szakértők elemzik: egy-egy hirdetésre milyen jelentkezőket várnak, komolyan kell-e venni a kiírásban foglaltakat? Mit tartalmazzon az önéletrajz, mit jelent a referenciaszám, mi a jelentősége?

Kleizerné Tamás Györgyi, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakreferense a térség munkaerő-piaci helyzetéről, a frissdiplomások elhelyezkedéséről tart előadást. A Road Show-n résztvevők megismerhetik az Europass önéletrajzot és a hozzá tartozó dokumentumokat is. A témakör szakértője, a Nemzeti Europass Központ munkatársa, Gáspár Móna lesz, aki gyakorlati tanácsokkal segíti a győri egyetemisták felkészülését. Az ajánlás vagy protekció tárgykörben Gálvölgyi Anikó, a Helykereső főszerkesztője lesz a fiatalok kalauza.

edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk