Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Álláskeresési technikákat sajátítanak el a salgótarjáni munkanélküliek

Egyéves program indul állástalanok képzésére májusban Salgótarjánban - közölte a projektet lebonyolító Szív a Szívért Alapítvány vezetője az MTI-vel.

Szakács Ferencné elmondta, hogy az európai uniós programban alacsony iskolai végzettségű munkanélküliek kapnak képzést, hogy javuljon az elhelyezkedési esélyük. A májusban kezdődő programba 72 állástalan embert vonnak be, az érintettek kiválasztását már megkezdték.

A program nem különböző szakmákra képzi a résztvevőket, hanem arra, hogy megállják helyüket a munka világában, így többek között hatékony kommunikációt, eredményes álláskeresési és konfliktuskezelési technikákat, önismeretet és életvezetést tanulnak a résztvevők - mondta.

A képzés a tavaly befejeződött Sikeres lépések a munkához című program folytatása. Akkor hatvan hátrányos helyzetű salgótarjáni vett részt a programban, közülük ötvenen elhelyezkedtek vagy iskolarendszerű képzésbe kerültek.

A Nógrád megyei állástalanok közel egyharmada a salgótarjáni kistérségben él, ahol 31 százalékos a munkanélküliségi ráta. A munkaügyi szervezet legfrissebb adatai szerint a 8381 állástalan közül 4013-an legfeljebb nyolc osztályt végeztek, 4095-en pedig középfokú végzettséggel rendelkeznek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk