kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Álláskeresési tippek a Hegyalja Fesztiválon

A tavalyi évi tapasztalatokra építve folytatódik a Karriergyár a Hegyalja Fesztiválon, amely a fiatalok álláskeresésében próbál segítséget nyújtani - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

images

A Borsodi immár évek óta szponzora, illetve névadó támogatója Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb zenei programjának, a Hegyalja Fesztiválnak. A hagyományos Malátabár és Borsodi Nagyszínpad mellett ebben az évben a szervezők - a Borsodival karöltve - folytatják a környezettudatosságra és felelős gondolkodásra nevelést is. Ennek szellemében a fiatalok elhelyezkedésében nyújt segítséget a Karriergyár, amely nemcsak konkrét álláslehetőségeket kínál, de a sikeres munkahelykereséshez elengedhetetlen részletekbe is bepillantást enged. A fiatalok környezettudatos szemléletformálásának egyik jelentős eleme a Repohár, amely új korszakot hozott a hazai fesztiválkultúrában, használatának eredményeként egyharmadára csökkent a hulladék mennyisége a Hegyalján.

A Borsodi és a Hegyalja Fesztivál összekapcsolódása szinte egyértelmű a fesztiválozók fejében, hiszen két éve immár névadó szponzor is a sörmárka. A Malátabár és a Borsodi Nagyszínpad, az eddig megszokottakhoz hasonlóan az idén is számtalan szórakozási lehetőséget kínál a Fesztivál látogatói számára. Az idén először épül fel a Fesztivál középpontjában, találkozási és tájékozódási pontként funkcionáló led torony, melyen a Borsodi és a Fesztivál arculati elemei és dekorációja láthatóak.

Ezek mellett - a tavalyi évi tapasztalatokra építve - folytatódik a Karriergyár, amely a fiatalok álláskeresésében próbál segítséget nyújtani. A régió nagyvállalatai mellett a Borsodi Sörgyár saját standon várja az érdeklődőket, akik bepillanthatnak a vállalat munkatársainak életébe, megismerkedhetnek az álláslehetőségekkel. Arról lehet majd beszélgetni, hogy mi kell egy jó állás elnyeréséhez. Kvízjátékra is sor kerül a standon, ahol a helyes válaszadókat sörrel és egyéb ajándékokkal jutalmazzák. Kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül június 28-án, pénteken, 17.10-18.00 között, melynek címe: Karriergenerátor program, avagy miért jó a Hegy' régióban dolgozni, melynek egyik résztvevője Masa Beáta, A Borsodi Sörgyár személyzeti igazgatója.

Az évek óta sikeresen működő Repohár program eredményeként immár harmadára csökkent a Fesztiválon keletkezett hulladék mennyisége. A Repohár rendszer óriási, számszerű eredményei mellett talán a legfontosabb érdeme az a szemléletformáló erő, amely példát mutat a fiataloknak arra, hogy ne az egyszer használatos csomagolásokat részesítsék előnyben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk