kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Állást ajánlott a SPAR a legkiválóbb tanulóinak

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. idén februárban első ízben hirdette meg a SPAR kiváló tanulója versenyt a szakmai gyakorlatot teljesítő, 11. évfolyamos, élelmiszer-vegyi áru eladó és ruházati eladó képzésben részt vevő - szakiskolai tanulói számára. A legjobbaknak állást ajánlottak - tudatta a cég sajtóközleményében.

A cégcsoport kiemelten kezeli a munkatársak minőségi képzését, emellett nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére is. A verseny kiírásának célja az volt, hogy a vállalat figyelemmel kísérje gyakornokai szakmai fejlődését, és már a képzés fázisában fellelje a potenciális szakembereket, felszínre hozza a kiemelkedő tehetségeket. Mindemellett a résztvevők érezzék, már tanulókként is fontosak a cég számára.

Az élelmiszer-vegyi áru szakon tanuló diákokat a magasabb tanulói létszám miatt kétfordulós rendszerben versenyeztették. Az első megmérettetésre 2011. májusában került sor, ahol 121 jelentkezőből tizenketten jutottak az őszi döntőbe, míg a ruházati eladónak készülők közül egy fordulóban választották ki a legkiválóbbat.

Az országos döntőben való részvétel jogát végül összesen 22 diák szerezte meg, a végső megmérettetésre 2011. október 18-19-én, a pesterzsébeti INTERSPAR hipermarketben került sor. A tanulók komplex feladatsor megoldásával adtak számot tudásukról, valamint szakterületükhöz kapcsolódóan gyakorlati feladatot is kaptak az áruházban.

A versenyzők teljesítményét szakmai bizottság értékelte. Mind az élelmiszer-vegyi áru szakon tanulók mind pedig a ruházati eladónak készülők versenyében az első helyezést elért diákok számára a SPAR állást ajánlott a 2011/2012-es tanév befejezését követően - olvasható a cég sajtóközleményében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk