kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Általános sztrájk Szlovéniában

A kormányzati megszorítások ellen tiltakozva szerdán általános sztrájkot tartanak a szlovén közalkalmazottak. Az STA hírügynökség a "szlovén történelem egyik legnagyobb sztrájkjának" nevezte az akciót, amelyben szakszervezeti becslések szerint 80-90 ezren vesznek részt.

A munkabeszüntetés miatt szerdán zárva tartanak az iskolák, több mint hatszáz iskola és óvoda maradt üresen. Sztrájkolnak a rendőrök és vámtisztviselők, akik a rend és közbiztonság fenntartására ígéretet tettek, kisebb horderejű ügyekben azonban nem lépnek fel.

Kimaradnak a szerdai munkabeszüntetésből az orvosok, viszont a nővérek és az egészségügyi intézmények kiszolgáló személyzete reggel kilenc órától délután háromig nem dolgozik. A szokásos szolgálati rend szerint dolgoznak a tűzoltók és a katonák, miközben sok kulturális közintézmény zárva tart.

A munkabeszüntetést több szlovén városban tiltakozó felvonulások kísérik.

Az új jobbközép kormány miniszterelnöke, Janez Jansa kedd esti beszédében azt hangsúlyozta, hogy a közszférának is el kell fogadnia a realitásokat, mivel Szlovéniának nincs több manőverezési lehetősége, hogy a mások, illetve a jövő nemzedékek számlájára éljen. Hangsúlyozta azt is, hogy kormánya leszámol elődei hagyományával, amelyek térdre estek a szakszervezetek előtt.

Tavaly a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva 6,4 százalékra nőtt Szlovénia államháztartási deficitje, szemben az előző évi 6 százalékkal és az előirányzott 5,5 százalékkal. Szlovéniának egészen 2007-ig, amikor bevezette az eurót, egyensúlyban volt a költségvetése, exportfüggősége miatt azonban rendkívül súlyosan érintette a világgazdasági és az euróövezeti válság.

Janez Jansa miniszterelnök februárban hivatalba lépett jobbközép kormánya az idén 3,5 százalékra akarja leszorítani a deficitet.

A megszorítások része egyebek között a közkiadások tízszázalékos csökkentése, így a közszféra béreinek megnyirbálása is.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk