kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Amíg gyesen voltam a munkaerő-kölcsönzőnek megszűnt a szerződése a céggel, ahová kölcsönöztek

2007-ben kerültem egy munkaerő-kölcsönző állományába, 2011. március 5-éig egy cégnél dolgoztam. Ekkor mentem el szülési szabadságra, megszületett első gyermekem, majd 2013-ban a második gyermekem. 2015 augusztusában tájékoztattam munkáltatómat a visszatérési szándékomról, amire érdemben nem reagáltak. Volt kollégámtól megtudtam, hogy a cég és a munkaerő-kölcsönző között a szerződés megszűnt. Megkerestem az kölcsönző HR-es kollégáját, aki kérdésemre széttárta a karját, hogy korábban már megszűnt a szerződésük a céggel, így oda már nem tudnak visszavenni. Korábbi kollégámtól tudom, hogy most is ott ül a cégnél az a munkavállaló, akit akkor vettek fel, amikor szülési szabadságra mentem. Azt is tudom, hogy employeeként vették fel, tehát nem kölcsönzött munkaerőként dolgozik. A kölcsönző legutóbbi tájékoztatása szerint február 17-én a gyes lejár, és „jelenleg nincs olyan pozíció amit fel tudnak ajánlani”, így megkezdődik a felhalmozódott szabadságom kiadása, ami alatt, ha nem találnak nekem munkát, akkor megszűnik a munkaviszonyom. Úgy érzem, hogy a kiskapukat kihasználva szándékosan „dobnak ki”, tologatnak, a leveleimre hetek, hónapok elteltével, többszöri megkeresésre sem válaszolnak érdemben. A szerződésbontásukról sem tájékoztattak. Kérdésem az, hogy megteheti-e cég, hogy határozatlan idejű szerződéssel felvesz valakit helyettem, majd szerződést bont a munkaerő-kölcsönzővel, kizárva annak a lehetőségét, hogy visszatérjek a korábbi munkavégzésem helyére? Itt szándékosságot érzek. Megteheti-e a munkaerő-kölcsönző, hogy „megszünteti” a munkaviszonyomat arra hivatkozva, hogy nincs számomra nyitott pozíció, holott tudom, hogy most is a helyemen ül valaki.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A munkaerő-kölcsönzés jogilag egy speciális állatfaj. Ön a kölcsönbe adóval szerződik, aki Önt ideiglenesen átengedi a kölcsönvevőnek díjazás fejében. A gyermek gondozása céljából kivett fizetés nélküli szabadság alatti védelem ugyan kiterjed erre az atipikus féle munkaviszonyra is, ám a munkavállaló jogvédelme alacsonyabb szintű.

Maga a Munka törvénykönyve kimondja, hogy a munkaviszony kizárólag a törvényben nevesített okokból szüntethető meg. Az egyik ilyen ok a munkáltató működése. Az Mt.220.§(1) bekezdés ezzel összefüggésben kimondja, hogy a kikölcsönzés megszűnése önmagában működési oknak minősül, melyre felmondás alapítható. Jogilag tehát a helyzet az, hogy a kölcsönvevő nem köteles a helyét tartani, hiszen Önnel nem áll jogviszonyban. Azt vesz fel tehát a helyére, akit akar. Amennyiben ezt megteszi, az Ön munkaviszonya megszüntethető a kölcsönbeadó által az Mt.220.§ alapján. Erre addig nem kerülhet sor, amíg Ön fizetés nélküli szabadságon van, hiszen felmondási védelem alatt áll. Amint azonban visszatér a munkahelyére, fel lehet Önnek mondani jogszerűen.

A gyakorlatban a helyzet az, hogy a munkáltató akkor köteles Önt visszavenni, amikor jelzi, hogy vissza kíván térni. Annyit ír elő a törvény, hogy legalább 30 napot a munkáltató számára biztosítani kell. Amennyiben bizonyítható, hogy a visszatéréséről a munkáltatót tájékoztatta, abban az esetben távolléti díjat igényelhet a munkáltatójától attól az időponttól, amikor Ön jogszerűen visszatért volna, de nem vették vissza. Nyilvánvalóan a felgyülemlett szabadságát is ki kell adni vagy, ha kiteszik akkor meg kell váltani. Hátrányos megkülönböztetésre is hivatkozhat (anyaság), de itt szerintem nincsen értelme. Keressen egy jó jogászt és érvényesítse, amit lehet.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk