kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Átadták a Bosch miskolci fejlesztőközpontját

Átadták a Bosch csoport új, elektromos kéziszerszám-fejlesztési központját Miskolcon, a beruházás 3 millió euróba került.

A 2 500 négyzetméter alapterületű épület az elektromos kéziszerszámgyár területén kapott helyet, száz fejlesztéssel foglalkozó szakember dolgozhat itt. Az optimális folyamatsornak és az újszerű kialakításnak köszönhetően a fejlesztési idő a jövőben lerövidül - mondta az avatáson Günter Schulze, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezetője.

A cég 2002 óta rendelkezik fejlesztési osztállyal Miskolcon, amelyet a Bosch márkájú elektromos kéziszerszámok gyártásával párhozamosan hoztak létre, az osztály feladata az innovatív barkács kéziszerszámok gyártásának fejlesztése.

Sok innováció köthető Miskolchoz

A miskolci osztály már számos innovációt fejlesztett ki, 2003-ban itt alkották meg a világ első lítium-ionos technológián alapuló multi-csiszolóját - jegyezte meg Günter Schulze.

A Bosch elektromos kéziszerszám forgalma 2005-ben világszerte 6 százalékkal, 2,7 milliárd euróra nőtt, míg a cégcsoport a 2005-ös üzleti évben 41,5 milliárd eurós forgalmat ért el, ebből a magyarországi gyárak árbevétele 763 millió euró volt.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
10 milliós távközlési beruházás Mezőberényben
100 új munkahelyet teremt Budapesten a Bosch


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek