Megjelent: 11 éve

Átalakuló rokkantrendszer: nem jutott több ember munkához

A költségvetés kiadásai nem mérséklődtek, és több fogyatékkal élő sem jutott munkához a rokkantrendszer átalakítása nyomán - írja a Világgazdaság.

Rokkantsági és rehabilitációs ellátásokra idén 342 milliárd forintot irányzott elő a költségvetés, de nyilvánvaló, hogy minimum 10 milliárd forintos túllépés várható. Az első Széll Kálmán-terv alapján készült Konvergencia-programban még 88 milliárd forint megtakarítást tervezett a kormány a rokkantosítás rendszerének idei átalakításától. A komoly megtakarítás elmaradásának oka, hogy a tervezettnél lassabban halad a korábbi rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata.

Rehabilitációs kártya - "jó szándékú kezdeményezés", de nem elég

A kormány úgy számolt, hogy a mintegy 900 ezer fogyatékkal élő ember közül akár 220 ezer újra munkába állítható. Ennek érdekében vezették be az idén az úgynevezett rehabilitációs kártyát, ami a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését lenne hivatott segíteni. Aki ugyanis ilyen kártyával rendelkező munkavállalót foglalkoztat, annak után nem kell megfizetnie a munkáltatókat terhelő 27 százalékos szociális hozzájárulási adót. És jóllehet már 63 ezren rendelkeznek rehabilitációs kártyával, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) adatai szerint még 10 százalékuk sem jutott ez által álláshoz.

"A rehabilitációs kártya jó szándékú kezdeményezés, amivel azonban recesszióban csak kevés munkáltató képes élni" – fogalmazott Wimmer István. A Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára hozzátette: csupán attól, hogy a kormány vissza akarja irányítani a munkaerőpiacra a fogyatékkal élőket, még nem lesz több munkahely.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk