kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Átvilágította társadalmunkat a Tárki

Megjelent a Tárki gondozásában a Társadalmi Riport 2008 című kiadvány - a társadalomkutatások területén született legfrissebb kutatásokat tartalmazó jubileumi, tizedik kötetet szerdán mutatták be.

images

A Társadalmi Riport hagyományt teremtett - mondta Kolosi Tamás, a Tárki elnöke, aki kiemelte: a kiadvány megjelentetését kormányoktól függetlenül mindig fontosnak tartotta támogatni a szociális tárca. A kétévente kiadott kötetekkel az a céljuk, hogy képet adjanak a magyar szociológiában, empirikus társadalomkutatásban lezajlott fontos vizsgálatokról, azok eredményeiről.

A jubileumi kötetben külön fejezet foglalkozik a rendszerváltás óta eltelt időszak társadalmi folyamataival, nyerteseinek, veszteseinek demográfiai összetételével. Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója arról beszélt, hogy ma Magyarországon az állam mindenre nagyon sokat költ, ugyanakkor az intézményrendszer mégsem működik költséghatékonyan. A kutatások alapján megállapítható, hogy a magyar gazdaság és társadalom, miután sikeresen kiépültek a demokratikus működés jogállami keretei, a kilencvenes évektől stabil működési pályára állt, és sikeresen integrálódott a fejlett világba. A békés átmenet azonban együtt járt számos rosszul megkötött társadalompolitikai kompromisszummal, így az oktatás és az egészségügy területén strukturális reformok maradtak el.

A sajtó képviselőinek kiosztott összegzés szerint a 2001-2002 utáni hibás gazdasági döntések következtében a jelen évtized első felének végére a növekedési tartalékok jelentős részét elpazarolta az ország. A kötet összeállítói szerint a fejlődési pálya megbicsaklását az intézményi reformok elmaradása és a gazdaságpolitika hosszú távon rendbe tehető hibái mellett a pártpolitika eldurvulása, a közpolitika és a kormányzás részben ennek köszönhető bénultsága, helyenként az állam szétesése okozza.


Sok vesztese volt a rendszerváltásnak



Kolosi Tamás saját véleményeként megjegyezte: a közigazgatás tudatos politikai szétzilálása történt 2004 után. A Tárki elnöke ennek jelenként értékelte a közigazgatási államtitkári poszt megszűnését. A kutatók megállapították, hogy a rendszerváltás egyéni életpályákra gyakorolt hatásában nagyon erősek voltak a nemzedéki hatások. Az idősek egyes csoportjai, a sokgyermekesek, az alacsony iskolai végzettségűek és a munkaerőpiacról kiszorulók a rendszerváltás veszteseinek tekinthetők. A leszakadók között különösen nagy a cigányok aránya, míg a nyertesek közé elsősorban azok kerültek, akik vállalkozási hajlandóságukkal, felhalmozott humán tőkéjükkel a legrugalmasabban tudtak reagálni az új kihívásokra.

Az összegzés szerint az utóbbi három-öt évben ugyan a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkenése tapasztalható, de ez azonban korántsem tekinthető pozitív fejleménynek, mert ez a járadékból élők helyzetének a keresőkénél sokkal nagyobb javulását, illetve a konszolidáció terheinek középrétegekre terhelését jelenti.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk