kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Átvilágították a végrehajtói kamarát: itt az eredmény

Éveken át szabálytalanul fizethetett ki több tíz millió forintot a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara a testület vezetőinek. Volt olyan végrehajtó, aki még a munkaszüneti napokra is elszámolt járandóságot - írja a Magyar Nemzet.

A dokumentum szerint, amelyek a végrehajtói kamara átvilágítását célzó vizsgálati jelentésből származnak, a köztestület vezetősége egyes tagjainak fizetése gyakran meghaladta az évi tízmillió forintot is, emellett további milliókat vettek ki a kasszából külföldi kiküldetések napidíjaként elszámolva.

A szabályzat arról rendelkezik, hogy a tiszteletdíjak kifizetését a testület választmányának kell jóváhagynia. A lap birtokába került néhány dokumentum szerint a vezetők esetében nincsenek hivatalosan aláírt vagy elfogadott kimutatások, azokat csupán elektronikus levelekben lehet fellelni.

A köztestületnél nem takarékoskodtak az informatikai beruházások esetében sem - állítja a lap. Az Igazságügyi Minisztérium által folytatott átvilágítás megállapította, 2010 és 2014 között 765 millió forintot fordítottak erre a célra, az azonban nem derült ki, pontosan mire is költötték a hatalmas összeget. A tételek között akadt olyan teljesítés is, amelynél a kifizetéshez tartozó szerződés egyáltalán nem lelhető fel.

A kamara átvilágítása tavaly év végén kezdődött meg. Patyi Gergely államtitkár lemondása és egy botrány miatt most egy másik cég újra elvégzi az informatikai átvilágítást, jelentése április közepére várható.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk