kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Átvizsgálják a jutalmazási rendszert a BKV-nál

A BKV átvizsgálja bérezési és jutalmazási rendszerét, és 2007 januárjáig visszamenőleg átnéznek minden végkielégítést - közölte Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A kommunikációs vezető ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta: Bosnyák Gyula, a cég korábbi stratégiai igazgatója egy év munkaviszony után csaknem 40 millió forintos végkielégítéssel távozott a BKV-tól.

Székelyné Pásztor Erzsébet azt mondta: valóban kapott egy nagyobb összeget Bosnyák Gyula, de azt, hogy ez mekkora, személyiségi jogokra hivatkozva nem mondta el. Annyit közölt még: Bosnyák Gyula munkaszerződését - amelyben rögzítették azt is, hogy távozásakor milyen szabályok szerint kap végkielégítést - Antal Attila korábbi vezérigazgató írta alá.

A BKV csütörtök délután közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írják: Kocsis István vezérigazgató "sajnálatosnak" tartja, hogy sem írásban, sem szóban nem tájékoztatták őt a vezérigazgatói poszt átadás-átvételekor a korábban kifizetett végkielégítésekről. Hozzátették: amennyiben a belső vizsgálat szabálytalanságot állapít meg, akkor személyi felelősségre vonás történhet. Székelyné Pásztor Erzsébet korábbi tájékoztatása szerint a belső vizsgálat dönt az anyagi következményekről is.

Korábban Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató távozott a cégtől, miután a Magyar Nemzet azt írta: 100 millió forintos végkielégítésének kifizetése után is a cégnél maradhatott bruttó 4 millió forintos fizetésért. A Fidesz emiatt a legfőbb ügyészhez fordult, mert szerintük felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása. A párt egyben kezdeményezte Balogh Zsolt általános vezérigazgató-helyettes és Székely Gábor BKV felügyelőbizottsági elnök menesztését is, mivel szerintük nekik szerepük volt abban, hogy Szalainé ilyen mértékű végkielégítést kapjon.

Vizsgálat indul valamennyi fővárosi tulajdonú cégnél

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes is vizsgálatot kezdeményezett a BKV-s végkielégítések ügyében. A főpolgármester-helyettes azt kéri a BKV felügyelőbizottságának elnökétől, Székely Gábortól, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítési ügye mellett vizsgálják meg Bosnyák Gyula távozásának körülményeit is, és azt: ezek megfelelnek-e a hatályos törvényi rendelkezéseknek, illetve a belső szervezeti és működési szabályzatnak.

Hagyó Miklós az összes fővárosi tulajdonú cég vezérigazgatójától azt kérte: tekintsék át a végkielégítések gyakorlatát, szabályozását az irányításuk alatt működő vállalatnál, illetve tájékoztatást kért az elmúlt négy év ez irányú tapasztalatairól.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk