kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Az adókedvezmények sem növelik a gyermekvállalást

Bár 2012 első hét hónapjában 3,7 százalékkal több gyermek született, mint 2011 azonos időszakában, a szakemberek szerint ez nem az egykulcsos adózásnak és a gyerekek után járó adókedvezményeknek köszönhető, sőt, mindent egybe vetve nem emelkedik a termékenység - írja a Népszabadság.

A baby-boom egyelőre elmarad - legalábbis ez olvasható ki a KSH legfrissebb tájékoztatásából. A hivatal előzetes adatai szerint 2012 első hét hónapjában több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A születésszám az év első öt hónapjában meghaladta az előző évit, aztán júniusban és júliusban megtorpant. Ekkor 1,4 százalékkal kevesebb gyerek született, mint az előző év azonos időszakában. Összességében 2012 első hét hónapjában 51583 gyerek született. A kormány szerint az egykulcsos adózás és a gyerekek után járó adókedvezmények miatt javul a termékenység.

Kapitány Balázs demográfus szerint azonban a termékenység nem emelkedik. Úgy véli, szó sincs semmilyen sikerről, de azért attól sem kell tartani, hogy a korábban jellemző évi 97-98 ezres születésszámnak örökre búcsút kell mondani, és mostantól a tavalyi és tavalyelőtti 90 ezer körüli születésszám stabilizálódik.

2010 előtt Magyarországot nemzetközi szinten is nagyon stabil termékenység jellemezte. Aztán 2010 májusában valóságos demográfiai sokk érte az országot, és a születések száma tíz százalékot zuhant. Ebből a gödörből azóta sem másztunk ki. A 2010-es sokkért a szakemberek elsősorban a gyes háromról két évre csökkentését és a gazdasági válságot okolják. Azt azonban nem értik, hogy a visszaállított gyes és a családi adózás bevezetése miért nem látszik meg a születési adatokban.

Kapitány Balázs szerint azért nem hathattak a kedvezmények, mert közben új költségek jelentek meg, mint például a bölcsődei térítési díj, a családi pótlék összege pedig évek óta nem emelkedett, vagyis a kedvezmény elinflálódhatott. A bizonytalanság továbbra is jellemző a családtámogatási rendszerre, a munkaerőpiacra, a gazdaság egészére, ez pedig sosem kedvez a gyerekvállalásnak.

Kapitány Balázs szerint ahhoz, hogy viszonylag rövid időn belül sokkal több gyerek szülessen, leginkább egy egyszeri, nagy összegű juttatással lehet biztosítani. Az ilyen típusú támogatás leginkább a kevésbé iskolázott, rosszabb körülmények között élő rétegeket motiválja, a középosztály gyerekvállalását a biztonságérzet növelésével lehet ösztönözni.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek