kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az államfőhöz fordul a LIGA a szabadságok kiadásának ügyében

A LIGA Szakszervezetek a köztársasági elnökhöz fordul a fizetett szabadságok kiadásának ügyében, mert úgy vélik, a munkavállalók kiszolgáltatottsága a most elfogadott törvényjavaslattal csak tovább nő.

A LIGA Szakszervezetek azután fordul Sólyom Lászlóhoz, hogy a Parlament március 26-i ülése elfogadta a szabadságok kiadásának módosításáról is rendelkező törvényt. Ugyan a fő szabály szerint a rendes szabadság egészét a tárgyévben kell kiadni, ettől a munkáltató egyes esetekben eltérhet. Különös gazdasági érdekre hivatkozással a rendes szabadság egynegyede átvihető a következő évre, míg a szabadság fennmaradó része a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt – különösen baleset, elemi csapás vagy súlyos kár, továbbá az életet, egészséget, testi épséget fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, illetőleg elhárítása érdekében –az esedékesség évét követő év március 31-ig, kollektív szerződés rendelkezése esetén június 30-ig adható ki. Az alapszabadság egynegyedét – mellyel a Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló rendelkezik – a munkáltató köteles tárgyévben kiadni.

A LIGA Szakszervezetek véleménye szerint a törvény szövege – elsősorban azzal, hogy a különös gazdasági érdek definíciója túl tág értelmezésre ad lehetőséget – lehetővé teszi, hogy a munkáltatók kijátsszák a szabályozást, és érdekeiknek megfelelően használják fel a munkavállalók szabadságát. A szervezet rámutat: a munkavállalók Alkotmányban elismert, rendszeres fizetett szabadsághoz, illetve pihenéshez való joga maradéktalanul csak akkor érvényesülhet, ha a munkáltató gondoskodik a szabadság tárgyévben történő kiadásáról, és ettől sem kivételesen fontos gazdasági érdek, sem kollektív szerződés rendelkezése esetén nem térhet el.

A szervezet megítélése szerint a törvényjavaslat elfogadása aránytalanul korlátozza a munkavállalók rendszeres fizetett szabadsághoz való alkotmányos alapjogát, mint ahogy erre az Alkotmánybíróság korábban felhívta a figyelmet.

A LIGA Szakszervezet arra kéri a köztársasági elnököt, hogy a törvény aláírása előtt vegye tekintetbe álláspontjukat, illetve azt a tényt, hogy a szabadságok kiadását érintő törvénymódosítás tovább növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát, valamint a munkajog területén tapasztalható jogbizonytalanságot. Amennyiben osztja a szakszervezet álláspontját, fontolja meg egy esetleges államfői vétó lehetőségét - zárul a közlemény.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk