kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Az állami vezetők juttatásainak csökkentése a cél

Akár már májustól csökkenhet a miniszterek alapilletménye 15 százalékkal. A Bajnai-kormány benyújtotta az első törvényjavaslatát, amellyel a kormány azt kívánja demonstrálni, hogy a takarékosságot saját magán kezdi.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kabinet azt kezdeményezi, hogy hétfőn házszabálytól való eléréssel, sürgősséggel tárgyalják és fogadják el a előterjesztést. A törvényjavaslat indoklásából kiderül: a kormány célja, hogy csökkenjenek az állami vezetők juttatásai - idézi a BAMA a távirati irodát.

A javaslat megteremti annak lehetőségét, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse. A törvény indoklása szerint ez a megoldás azt szolgálja, hogy a független alkotmányos szervek miniszteri illetményre jogosult tisztségviselőinek illetménye ne csökkenjen, az ugyanis arra teremtene veszélyes precedenst, hogy az Országgyűlés a még tőle is független közjogi tisztségviselőkre az illetményük meghatározásán keresztül gyakorol nyomást.

Az előterjesztés másik eleme szerint az állami vezetők nem válthatják ki pénzben ki nem vett szabadságukat, ha hatáskörgyakorlásuk megszűnésétől számított harminc napon belül ismét állami vezetővé választják őket.

A harmadik rendelkezés arról szól, hogy a jövőben a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár nem lesz jogosult jubileumi jutalomra, ez a juttatás csak a szakállamtitkárok esetében marad fenn. Az MTI információi szerint hétfőn dől el, hogy a Fidesz hozzájárul-e házszabálytól való eltéréshez.

A kormányfő saját hatáskörben dönthet arról, hogy az államtitkárok, szakállamtitkárok fizetését maximum 30 százalékkal eltérítse, ehhez nem kell törvénymódosítás - mondta Molnár Csaba csütörtökön.

Csaknem félszáz szakállamtitkár segíti a Bajnai-kormány minisztériumainak munkáját, közülük legtöbben, nyolcan a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) dolgoznak - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent dokumentumokból.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, a szakállamtitkárok kinevezésének még nincsen vége.

MTI/BAMA/Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk