kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Az anyáknak soha nem ér véget a munkaidejük

Az ellenzéki pártok szerint nehéz helyzetben vannak a magyar édesanyák és további intézkedéseket követelnek. Az LMP például a következőket: rugalmas munkavállalás biztosítását, a családi napközik támogatását, a bölcsődeprogram felgyorsítását, a családi pótlék és a gyes összegének növelését.

Fűrész Tünde család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap Budapesten, az anyák napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: az elmúlt évben 3,2 százalékkal nőtt a születések száma, míg ez év első két hónapjában a statisztikai adatok ezt meghaladó, 3,6 százalékos növekedést jeleznek. Ezzel kapcsolatban felidézte a kormány családpolitikai intézkedéseit, köztük a gyed extrát és a családi adó- és járulékkedvezményeket. Ez utóbbi nyomán például tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál - mondta a politikus.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az anyák napja alkalmából kiadott közleményében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország családbarát ország, ezért megbecsüli az édesanyákat. A tárca különösen nagy figyelmet fordít az édesanyákra, "legyenek szülőanyák, nevelő anyák, örökbefogadó anyák, nagymamák vagy dédmamák" - tették hozzá.

Ugyanakkor az anyagi juttatások mellett legalább ilyen fontos a közgondolkodás, az anya- és családbarát szemlélet támogatása - fogalmaztak. "Köszönjük az édesanyáknak, hogy helyt állnak a mindennapokban, ők tartják össze a családokat, és a családokon keresztül az egész társadalmat" - írta a tárca.

A Fidesz országgyűlési frakciója közleményében kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés tervezésekor is szem előtt tartják az édesanyák áldozatos munkáját, ezért tovább csökkennek az édesanyák terhei. Ez azt jelenti, hogy a személyi jövedelemadó tervezett csökkentése mellett tovább nő és három év alatt megduplázódik a két gyermeket nevelő családok adókedvezménye. Az adócsökkentéseken túl pedig még az idén életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény és bővül az ingyenes gyermekétkeztetés is - tartalmazza a frakció közleménye.

Az ellenzék szerint nehéz helyzetben vannak a dolgozó édesanyák

A Jobbik szerint a kormány anyák napján minden évben a családtámogatási rendszer bővítésével "ajándékozhatná meg" az édesanyákat, ezzel is kifejezve, hogy az anyaság közérdek. Novák Előd, az Országgyűlés népjóléti bizottsága népesedéspolitikai albizottságának jobbikos elnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ilyen ajándék lehet, hogy a nyugdíjrendszerhez hasonlóan a családtámogatási rendszert is inflációkövetővé teszik.

Javaslataik között szerepel a gyermekneveléshez szükséges cikkekre kiterjedő radikális áfacsökkentés vagy egy államilag támogatott otthon-és bérlakás-építési, vásárlási program. A Jobbik eltörölné a bölcsődei gondozási díjat, illetve a lombikbébiprogram fokozottabb állami támogatását is javasolja.

Az LMP parlamenti frakciója közleményében úgy vélekedett, hogy Magyarországon továbbra is nagyon nehéz helyzetben vannak a dolgozó vagy dolgozni akaró édesanyák. Ezért arra kérik a kormányt, hogy támogassa azokat a javaslatokat, amelyeket a párt a kisgyermekes nők érdekében nyújtott be, és amelyeket eddig rendre elutasítottak. A többi között javasolják a rugalmas munkavállalás biztosítását, a családi napközik támogatását, a bölcsődeprogram felgyorsítását, a családi pótlék és a gyes összegének növelését.

Tóbiás József, az MSZP elnöke anyák napja alkalmából közzétett Facebook üzenetében úgy fogalmazott: "az édesanyáknak soha nem ér véget a munkaidejük, nem lehetnek betegek, semmit nem követelnek, viszont mindenüket odaadják. Nem akarják, hogy bárki harcoljon értük, nekik elég egy csöndes szó, egy meghitt ölelés, vagy szelíd mosoly. Tisztelet és szeretet az édesanyáknak, akiknek ez az egy napjuk van az évben, miközben ők az összes napjukat nekünk adják" - írta az ellenzéki politikus.

A Magyar Vöröskereszt arra emlékeztetett, hogy a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére ma 90 éve ünnepeljük az édesanyákat május első vasárnapján. Magyarországon 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Ugyancsak a vöröskeresztes fiatalok gyűjtése tette lehetővé egy Európa-szerte egyedülálló emlékmű megalkotását: Kaszap Károly Anyák szobrát 1933-ban leplezték le Pestszenterzsébeten.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk