Megjelent: 8 éve

Az autóipari állások kapják a legnagyobb támogatást

Az autóipari cégek jelentős beruházásösztönző támogatásokat kapnak az államtól, pedig az iparágnak kitettség, az esetleges szélsőséges ingadozások miatt nem veszélytelen. 2010 óta nagyjából 6 millió forint jutott egyetlen munkahely létrehozására a támogatott cégeknél, írja az Index.

A képet árnyalja, hogy egy állás létrehozása további munkahelyek keletkezését vonja maga után. Ez a szorzó az autóiparban akár 2,35, vagyis 100 támogatott munkahely további 235 létrejöttében játszik szerepet.

Az Európai Bizottság számításai szerint minden új feldolgozóipari munkahely 0,5-2 másik munkahelyet hoz létre más szektorokban.

A kormány 2010 óta elsősorban német, indiai, amerikai és japán cégeket ösztönzött munkahelyek létrehozására vissza nem térítendő támogatással. Magyar cégek a támogatások negyedét kapták. 2010 óta 129 milliárd 932 millió forint ment ilyen célra.

A tíz legnagyobb támogatási összegből kiderül, hogy a mindenkori kormány főleg autó- és alkatrészgyártókat támogat. Így a Mercedest, az Apollo Tyrest, a Hankookot, az Audit, az Opelt. A legdrágább munkahely 35 millió forintba került, amikor 2008-ban az Audi 5,3 milliárdos támogatása összesen csak 150 munkahelyet hozott létre.

Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk