Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Az egészségbiztosítás reformjáról tárgyal az OÉT

Az egészségbiztosítás reformjáról tárgyal mai ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a menetrend szerint az erre vonatkozó törvénytervezet október közepén kerül a kormány, és október végén az Országgyűlés elé.

A szándékok szerint az Országgyűlés még az idén dönt a törvényjavaslatról, így a törvény a jövő év elején hatályba léphet. Az országosan 22 terület megszerzéséért a jövő évben tavasszal indulhat a pénztárak versenye, majd kezdődhet a tagtoborzás, és a pénztárak 2009. január 1-jétől kezdik meg működésüket. Az egyes pénztárakba belépők, vagy a területi elv alapján oda kerülők először 2009-ben, ősszel válthatnak pénztárat.

Az előzetes szakmai javaslat szerint a pénztárakban az állam többségi tulajdonnal rendelkezik majd, de azok a magánbefektetőknek is érdemi döntési jogokat biztosítanak. A javaslat feltételezi, hogy a pénztárak versenyezni fognak a biztosítottakért, mert amelyik pénztár nem felel meg a biztosítottak igényeinek, abból kilépnek, és bizonyos létszám alatt a pénzár nem működhet.

A munkavállalók járulékát továbbra is a kereset arányában kell fizetni egy központi alapba, de abból a kockázatközösség szerint már a biztosítottak létszáma alapján kapják meg a finanszírozási összeget a pénztárak. Az idősebb személyek után például többet, hogy a pénztáraknak ne legyen érdekeltségük válogatni a biztosítottak között, ami különben sem lehetséges, mert minden jelentkezőt kötelező fogadniuk. A pénztárak esetleges veszteségét a kockázati tartalékok, illetve a tulajdonosok fedezik.

A pénztáraknak a jelenlegi sürgősségi és alapellátást biztosítaniuk kell tagságuknak, de a pénzt a feltételezések szerint a jelenleginél hatékonyabban használják majd fel. Egyebek között azért, mert versenyre kényszerítik a velük szerződő egészségügyi intézményeket. Jobban ellenőrzik majd azt is, hogy valóban a szükséges költségeket számítja-e fel az intézmény, illetve ténylegesen szolgáltatott-e a kiszámlázott összegért.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk