kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Az Egyenlő Bánásmód Hatóságon köthet ki a MÁV ügye

A MÁV Zrt. vandalizmusra hivatkozva nem látja megoldhatónak a mozgásukban korlátozott utasok egyelő hozzáférését a szolgáltatáshoz a Pilisi vasútállomáson. Mindezt abban a levelében fejtette ki a vasúttársaság, amelyet a JÓL-LÉT Alapítványnak küldött egy pilisi fogyatékossággal élő gyermek édesanyja ügyében.

Az Alapítvány portálunknak eljuttatott közleményéből kiderül, még januárban kereste meg a MÁV Zrt.-t amiatt, mert egyik ügyfele, aki mozgáskorlátozott gyermekével minden nap igénybe veszi vonatközlekedést, csak egy megalázó procedúrát követően tudja a peront megközelíteni. A mozgáskorlátozott személyek jelenleg a pályaudvar személyzetének jóindulatára vannak bízva, hogy azok kinyissák azt a kulcsra zárt kaput, amelyen keresztül a peront meg tudják közelíteni. A helyzetet orvosolná egy egyszerű csengő felszerelése is, azt azonban szintén tönkretennék a vandálok a MÁV szerint, így inkább fel sem szerelik.

Az édesanya többször tett már kísérletet a helyzet rendezésére, sikertelenül - áll az alapítvány közleményében.

A JÓL-LÉT Alapítvány szerint a pilisi vasútállomáson jelenleg az egyenlő bánásmód követelménye sérül mindazon utasok tekintetében, akik mozgásukban valamilyen szempontból korlátozottak, de azokkal szemben is, akik gyermeküket babakocsiban szállítják, és így próbálják meg az adott vágányt megközelíteni. A szervezet januárban írásban kérte a diszkriminatív helyzet azonnali kivizsgálását, és rendezését. A MÁV Zrt. válaszában együttérzéséről biztosította az asszonyt, a panasz jogosságát elismerte, és azt a tájékoztatást adta, hogy megvizsgálják valamilyen jelzőrendszer kihelyezésének a lehetőségét, bár szerintük fölösleges kitenni a csengőt, mert azt úgyis tönkretennék. A szervezet azonban ennél konkrétabb, határidő megjelölésével vállalt cselekvést vár el a vasúttársaságtól.

A diszkrimináció nem csak tevőleges magatartással, de mulasztással is elkövethető. A vandalizmusra való hivatkozás az Alapítvány szerint még nem elég ahhoz, hogy a MÁV bizonyítsa: megtett mindent, amit az egyenlő bánásmód követelménye alapján tennie kellene, vagy kellett volna - nyomatékosítják sajtóanyagjukban.

A szervezet most tizenöt napot adott arra, hogy a vasúttársaság konkrét vállalásokat tegyen a probléma kezelésére. Ellenkező esetben az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárását kezdeményezi ügyfele nevében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk