kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Az ekho még biztosan marad az idén

A kormányfő szerint a kormány egyelőre nem tervezi az eva és az ekho megszüntetését, bár azt elismeri, hogy ezekben az adókban van igazságtalanság, de megéri fenntartani, mert az eva és az ekho bevezetése sok embert hozott be az adórendszerbe. A vagyoni adók egységesítését megfontolná. A vállalkozások terheinek 1000 milliárdos csökkentésére legalább három évet várnunk kell.

images

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a négyféle vagyoni adóból jelenleg 80 milliárd forint bevétele van az önkormányzatoknak, terveik szerint ennek nagyságrendje nem változna, és ugyanúgy a helyhatóságok kapnák a pénzt, mint eddig. Gyurcsány Ferenc kitért arra: a gyes-t és a gyed-et nem érintik az adóátalakítások. "Érdemes lenne úgy gondolkodni: azok vállaljanak többet, akiknek nagy vagyonuk van - fogalmazott a kormányfő, de "a nagy vagyon" mértékét egyelőre nem határozta meg.

Gyurcsány Ferenc szerint a kiadáscsökkentés mértéke legfeljebb a GDP egy százaléka lehet évente, ami nagyjából 300 milliárd forintot tesz ki. Mint hangsúlyozta: szüksége van a kiadások csökkentésére, de ennél nagyobb mértéket nem bír el az ország. Gyurcsány kitért arra, az adócsökkentés egyik forrása a kiadáscsökkentés, a másik a kedvezmények és mentességek többségének megszüntetése, a harmadik pedig bizonyos adónemek emelése. Kérdésre válaszolva kijelentette: nincs szó a minimálbér jelenlegi adózásának átalakításáról.

1000 milliárd három év alatt

"A vállalkozások terheinek 1000 milliárd forintos mérséklése nettó kiadáscsökkentés mellett három év alatt valósítható meg" - reagált a kormányfő adóátrendezési javaslataira Oszkó Péter. "Noha a GDP arányos adócentralizáció 40 százalékról 30 százalékra való csökkentése sürgető feladat, mivel az államháztartási hiány nem növelhető, ezt csak több év alatt lehet megoldani" - magyarázta a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója. Az adószakértő véleménye szerint a foglalkoztatás megőrzése majd növelése és a versenyképesség javítása csak nettó kiadáscsökkentés mellett valósítható meg, ennek mértéke az adótanácsadók által tavaly augusztusban kidolgozott javaslat szerint három év alatt 1.000-1.100 milliárd forint. (aminél sokkal keményebb javaslatok is születtek akkoriban.) A kormányfő által említett, a GDP évi egy százalékos, közel 300 milliárd forintot jelentő kiadáscsökkentés már közelít az adótanácsadók javaslatához - tette hozzá.

Szja, különadó, ingatlanadó

A személyi jövedelemadónál a minimálbér eltörlése mellett egy 20 százalékos egységes, és a 15 millió forint feletti jövedelemnél 30 százalékos kulcsot javasoltak tavaly augusztusban az adótanácsadók. Az augusztusi adócsomag tartalmazta a vállalkozásokat terhelő különadó eltörlését, majd egy későbbi lépcsőben a helyi iparűzési adó megszüntetést. A kieső bevételek pótlására az adószakértők az áfa 3 százalékos emelését javasolták, ami 270 milliárd forintot hozna a költségvetésnek.
Az említetteken kívül a forrásteremtő intézkedések közé tartozott, az adójóváírás megszüntetése - ezt tényleges rászorultsági alapú szociális támogatás váltaná fel -, az értékalapú ingatlanadó bevezetése, valamint a hatósági ellenőrzések szigorítása. Az ingatlanadóból a számítások szerint, szja-ból leírható, valódi piaci értékhez igazodó, 0,5 százalékos kulcsú adó legalább 100 milliárdos bevételi többletet jelenthet a költségvetésnek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk