kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Az Emmi tárgyalna az emelt összegű családi pótlék elvonása miatt tiltakozókkal

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kész tárgyalóasztal mellett egyeztetni a tartósan beteg gyermekek védelme érdekében - tudatta közleményében a tárca egészségügyért felelős államtitkársága hétfő este az MTI-vel. Az Emmi egyeztetni hívta az emelt összegű családi pótlékra vonatkozó miniszteri rendelet változásai ellen tiltakozókat hétfő délután, ám a meghívást a demonstrálók nem fogadták el.

Az Index információja szerint a tiltakozók azt kifogásolták, hogy a tartósan beteg gyerekek után április óta nem kapnak emelt szintű családi pótlékot.

Az Emmi a közlemény szerint lehetőséget akar adni, hogy az érintettek megbeszéljék a vitatott pontokat a rendelet kidolgozásában résztvevő tüdőgyógyászokkal és az államtitkárság képviselőivel. A tárca azt szeretné, hogy az utca helyett íróasztal mellett mutassák be érveiket. A tárgyalások azonban még nem kezdődtek meg, mert a tüntetők csak a következő napokban jelzik az egészségügyi vezetésnek, hogy mely időpont lenne számukra megfelelő az egyeztetések elindítására - írta az Emmi.

"Az államtitkárság fontosnak tartja az emelt összegű családi pótlékra jogosító megbetegedések kapcsán a széles körű társadalmi párbeszédet, hogy a rendszer méltányosan, átláthatóan és ellenőrizhetően működjön, illetve hogy a kiemelt juttatás a jogosultak számára egyszerűen hozzáférhető legyen" - zárul a szaktárca közleménye.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek