kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Az Ericsson díjazta a legjobb tanárokat

Átadták a középiskolai matematika- és fizikatanárok munkáját elismerő Ericsson-díjakat december 9-én. Az elmúlt 12 évben 152 matematika és fizika tanárt díjazott az Ericsson Magyarország az ország minden tájáról.

Dr. Kroó Norbert, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, az MTA korábbi alelnöke az eseményen elmondta: a vállalatok örömére egyre több forrást mozgósítanak a hazai oktatás fejlesztésére; reméli, hogy a gazdasági helyzet javulásával ez a helyzet erősödik.

Három fővárosi és hét vidéki intézmény oktatója részesült idén az 1999-ben alapított Ericsson-díjban. Az elismerést olyan középiskolai tanárok kapják, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a matematika és a fizika tudományának népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.


Reneszánsz emberek



A díjazottak között találjuk a Tudományok Hídján diákjaival robotprogramozási és fizikai kísérleteket bemutató fizikatanárt, a Matematika Érettségi feladatgyűjtemény szerzőjeként játékos matematikai honlapokat szerkesztő pedagógust és a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia egyik ezüstérmesének "trénerét", aki szabadidejében tehetséggondozó táborokat szervez, és a Mathematics Teacher-ben publikálja újszerű oktatási módszereit. A díjakat négy kategóriában, tíz pedagógusnak ítélték oda, az elismerés mellé 250 ezer forint értékű pénzjutalom is jár.


Díjak tehetséggondozásért, népszerűsítésért



Az Ericsson díjakat a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány Kuratóriuma ítélte oda, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díj bizottságainak ajánlása alapján.


Az Ericsson a matematika és a fizika népszerűsítéséért díj



A matematika és a fizika iránt kevésbé érdeklődő diákokkal megszerettetni e tárgyakat nagy kihívás. Ez a díj az ő munkájuk előtt tiszteleg. Idén három-három matematika- és fizikatanár kapta meg ezt az elismerést.


Az Ericsson a matematika és a fizika tehetségeinek gondozásáért díj



Az Ericsson azokat a matematika- és fizikatanárokat jutalmazza ezzel az elismeréssel, akiknek diákjai kiemelkedő eredményeket értek el valamely jelentős tanulmányi versenyen. A cég ezzel a díjjal kíván köszönetet mondani azoknak a kiváló pedagógusoknak, akiknek elkötelezett munkája hozzájárult ahhoz, hogy a magyar tudósok és mérnökök továbbra is világszínvonalú kutatás-fejlesztési eredményekkel gazdagíthassák a világot. 2011-ben is két-két matematika- és fizikatanár részesül a díjban.


Az Ericsson-díj kitüntetettjei



Az Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért 2011. évi díját matematikából: Csahóczi Erzsébet, a budapesti ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola tanára, Pintér Klára, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar Tanító- és Óvóképző Intézetének tanára és Tölgyesi Ferencné, a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola tanára kapta.

Az Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért 2011. évi díját fizikából: Győri István, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára, Jendrék Miklós, a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium tanára, és Zsigó Zsolt, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola tanára kapta.

Az Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért 2011. évi díját matematikából: Dr. Dobi János, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára és Erben Péter, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára kapta.

Az Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért 2011. évi díját fizikából: Ábrám László, a budapesti Városmajori Gimnázium tanára és Kispál István, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára kapta.

Az Ericsson-díjak odaítélését a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat ajánlása alapján a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány kuratóriuma hagyta jóvá. A MATFUND Alapítvány kuratóriumának tagjai: dr. Katona Gyula elnök (akadémikus, Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet), dr. Benczúr András (az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára), dr. Nagy Dénes Lajos (egyetemi tanár, a KFKI RMKI tudományos tanácsadója), Oláh Vera (az alapítvány képviselője), dr. Tichy Géza (az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára).

edupress.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk