kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Az idén kevesebben bízták az APEH-ra a bevallás elkészítését

Az idén jóval kevesebben kérték az egyszerűsített bevallás keretében, hogy az adóhatóság készítse el személyijövedelemadó-bevallásukat. Pozitív változás, hogy jóval kevesebb volt a hibás vagy feleslegesen beküldött bevallás - írja a Napi Gazdaság.

A tavalyinál százezerrel kevesebb magánszemély kérte az idén, hogy az APEH készítse el helyette az szja-bevallást. Tavaly mintegy 340 ezer magánszemély gondolta úgy, hogy egyszerűbb az APEH-ra bízni ezt, az idén már csak 244 ezer ilyen nyilatkozat érkezett az adóhatósághoz - olvasható a Napi Gazdaságban.

Az idén pozitív változás, hogy jóval kevesebb volt a hibás vagy feleslegesen beküldött nyilatkozat. Tavaly ugyanis a 340 ezer beérkezett kérelem feldolgozása után 295,5 ezer magánszemély kapott bevallási ajánlatot, míg az idén a 244 ezerből 220,7 ezer. Tavaly csaknem 30 ezer olyan magánszemély volt, aki annak ellenére, hogy benyújtotta a nyilatkozatot, maga is elkészítette a bevallását, vagyis az adóhatóság ténykedése felesleges lett volna - az idén kevesebb mint ezer ilyen magányszemély volt. További 13,8 ezer volt azok száma, akik kifizetői adat hiányában nullás bevallási ajánlatot kaptak. Ez az idén nyolcezer főt tett ki.

Összesen 7,3 ezer magánszemély volt, aki nem felelt meg az egyszerűsített bevallás ajánlati feltételeinek. Ebbe a körbe tartozott néhány száz egyéni vállalkozó és áfaalany is.

Az a 220,7 magánszemély, aki helyett a hatóság elkészíti a bevallást, a napokban kapja meg a bevallási ajánlatot - áll a Napi Gazdaságban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk