kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Az MDF sürgeti a szociális segélyezés rendszerének átalakítását

Az MDF sürgős feladatnak tartja a szociális segélyezés rendszerének átalakítását, ezért már szeptemberben benyújtja a parlamentnek az ivádi polgármester által elkészített törvénymódosító javaslatot - mondta Herényi Károly, a párt frakcióvezetője pénteken, Budapesten. A kormányszóvivő azt mondta, üdvözlik az MDF javaslatát, amelyet meg fognak vizsgálni.

Az MDF örömmel fogadta az "Ivádi vitaanyag" című törvénymódosító javaslatot, amelynek célja a jelenlegi segélyezési rendszer átalakítása oly módon, hogy az munkavállalásra ösztönözzön - mondta a frakcióvezető, Ivády Gáborral, a Heves megyei Ivád polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatón. A politikus hozzátette: a következő hetekben társadalmi vita keretében kívánják finomítani az anyagot, és a tervek szerint az őszi parlamenti ülésszak kezdetén, már szeptemberben benyújtják a javaslatot az Országgyűlésnek. Emlékeztetett: az MDF 2006-os választási programjában szerepelt a "segélyért munkát" elem, amelynek célja már akkor is az volt, hogy a mostani rendszert megváltoztassák. A mostani szabályok nem munkára ösztönöznek, hanem inkább a segélyezésben maradásra késztetnek - vélekedett Herényi Károly.

Ivády Gábor a segélyezési rendszer átalakítását öt pontban foglalta össze. Mint mondta, fontos elem, hogy a rendszeres szociális segélyt igénylőnek kötelező legyen együttműködni az illetékes munkaügyi központtal, amelyen keresztül az önkormányzat közcélú foglalkoztatásra hívná. A polgármester szerint a közmunka fogalmát ki kellene terjeszteni minden olyan állami és önkormányzati feladatra, amely a közösség érdekeit szolgálja. Erre példaként az árvízvédelmet, az útjelző oszlopok tisztán tartását említette. Harmadik fontos elem, hogy a közhasznú munka ideje alatt biztosítani kell az átképzés és a szakképzés lehetőségét minden segélyezettnek, illetve - hangsúlyozta Ivády Gábor - a munkavégzésre mentális okok miatt alkalmatlan embereknek reszocializációs tréningeket kell szervezni.

A polgármester szerint fontos változás lenne, hogy az önkormányzatok - a jelenlegi keretösszegből való gazdálkodás helyett - havonta igényelhessenek az éppen aktuális közmunkás-létszámnak megfelelő állami bértámogatást. Úgy vélte, a családi pótlék kifizetését a tanköteles korú gyermek iskolába járatásához kellene kötni. Ivády Gábor közölte: Ivád volt a második olyan település Magyarországon, amely olyan helyi rendeletet hozott, amely a rendszeres szociális segély kifizetését rendszeres munkához kötötte. Mint mondta, tisztában van azzal, hogy ez a helyi rendelet jogszabályellenes és betarthatatlan. E helyzet megoldására készült el a mostani törvénymódosító javaslat - tette hozzá.

Daróczi Dávid kormányszóvivő online tájékoztatóján azt mondta: a kormány üdvözli és örömmel várja az MDF javaslatát. Hozzátette: a javaslat megismerése után ad a kabinet érdemi választ arra, vannak-e benne olyan elemek, amelyeket a kormány be tud építeni saját javaslatába. Utalt arra, hogy a kormány hónapok óta egyeztet az érintett szakmai és civil szervezetekkel, szakszervezetekkel, polgármesterekkel arról, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a szociális segélyezés rendszerét. A kormányszóvivő hangsúlyozta: nem az a cél, hogy a kormány pénzt vonjon ki a rendszerből, hanem az, hogy ugyanazt a pénzt, hogyan lehet hatékonyabban felhasználni.

Daróczi Dávid szerint a cél az, hogy annak, akinek tényleg szüksége van rá, kapjon támogatást. Problémaként említette, hogy vannak, akik el tudnának helyezkedni, de a jelenlegi szociális rendszer szabályai miatt ebben nem érdekeltek, mert jobban járnak, ha segélyből élnek, mint ha munkát vállalnak. A legális munkavállalást kell segítenie a rendszernek - mondta a szóvivő.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk