kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Az MSZP-nek nem tetszik az új cafeteriarendszer

Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány csökkenteni akarja a munkavállalóknak járó étkezési utalványok összegét és szűkítené azok felhasználási lehetőségét.

images

Pál Béla országgyűlési képviselő az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: bár januártól az állam veszi kézbe a dolgozóknak járó étkezési utalványok kibocsátását, az Erzsébet-utalvány felhasználásainak szabályait sem a munkáltatók, sem a munkavállalók, sem az elfogadóhelyek nem ismerik, csak az biztos, hogy csökken az étkezési utalványra szánt összeg és korlátozzák a felhasználási lehetőségeket is.

Az ellenzéki politikus jelezte: az MSZP egyet tud érteni azzal, hogy az utalványok kibocsátója az állam legyen, a nyereséget pedig gyermekétkeztetésre fordítsák. Ellenzik azonban, hogy a cafeteriapiac átalakítása után az eddigi 18 ezer forint helyett csak 5 ezer forintot használhassanak fel a munkavállalók élelmiszer-vásárlásra, 12.500 forintot pedig melegétkezésre, de az utóbbit kizárólag a munkáltató dolgozóit ellátó, a telephelyén működő üzemi étkezőhelyen.

Az MSZP-s képviselő szerint az áfa és az üzemanyagárak növekedésével egy időben, amikor az egykulcsos személyi jövedelemadó is elsősorban a kis- és közepes keresetű munkavállalókat sújtja, elfogadhatatlan az étkezési utalványok összegének csökkentése és a felhasználási lehetőségeinek szűkítése.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek