Megjelent: 11 éve

Az ombudsmanhoz fordult a MOK a kényszernyugdíjügyben

Az alapvető jogok biztosához fordult a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a közszféra új nyugdíjszabályai miatt - írja a Népszava. A kormányzati intézkedések társadalmi hasznosságát vitatják, illetve a beadvány szerint a szabályozással létrejött rendszer diszkriminatív, jogsértő és az alaptörvénnyel is ellentétes.

Mint ismert, a kormányoldal tavaly decemberben döntött úgy, hogy július 1-jétől az állami szférában dolgozók nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést egyszerre, ezért az időskori ellátásra jogosultakat kényszernyugdíjazzák. A dolgozók kérhetnek mentességet, de január végi határidővel már megindították az érintettek felmentését. Ez a rendelkezés mintegy 6500 szakember elvesztésével fenyegeti az amúgy is munkaerőhiánnyal küzdő egészségügyet.

A MOK a jogi hátteret is kifogásolja: olyan "nagy tömegek életét érintő munkajogi kérdést" rendeztek rendeletben, amelyet törvényben kellett volna, ezért szerintük a kormányrendelet sérti az alaptörvényben foglalt jogbiztonság elvét és más alkotmányos szabályoknak is ellentmond. Nemcsak az alaptörvény, hanem az egyenlő bánásmódról szóló törvény is rögzíti a kor alapú diszkrimináció tilalmát, amelyet a MOK szerint sért a rendelet.

A szervezet azt szeretné elérni, hogy Szabó Máté járjon közben annak érdekében, hogy állítsák le a rendelet végrehajtását.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk