kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Az Országos Roma Önkormányzat az LMP-re mutogat

A tények nem, csak a botránykeltés és az arra alapuló politikai akció érdekli az LMP delegációját a roma foglalkoztatási szövetkezettel kapcsolatban - írta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába elnevezésű programjának projektirodája.

images

images

A projektiroda a LMP keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A párt két politikusa, Ikotity István országgyűlési képviselő és Hadházy Ákos antikorrupciós szakszóvivő, miután találkozott a program menedzsereivel, úgy nyilatkozott: továbbra sem világos számukra, hogy az ORÖ mire fordítja a Híd a munka világába programra kapott hárommilliárd forintot. Azt is kifogásolták, hogy nem jött létre ez alkalommal találkozó Farkas Flóriánnal, az ORÖ korábbi vezetőjével.

A projektiroda szerdán azt közölte, hogy a projekt munkatársai a találkozó keretében szerették volna részletesen és tényszerűen tájékoztatni Ikotity Istvánt a programról. Kiderült azonban, hogy a roma felzárkózás, a projekt, a foglalkoztatási szövetkezet nem, csak a politikai akció érdekli a párt embereit - fogalmaztak.

Hozzátették: a képviselő minden előzetes bejelentés nélkül hozta magával a találkozóra Hadházy Ákost, aki láthatóan egy "politikai show főszereplője akart lenni". Farkas Flóriánnal pedig azért nem jött létre személyes találkozó, mert korábban arról egyezett meg Ikotity Istvánnal, hogy nem ő, hanem a projekt vezetői adnak neki részletes tájékoztatást.

Ugyanakkor, az LMP-s politikusok nem kérdeztek a program előhaladásáról és az invitálás ellenére nem voltak kíváncsiak az általuk kifogásolt beszerzések során megvásárolt informatikai eszközökre, bútorokra. Csak az foglalkoztatta őket, hogy az épület bejáratánál meghirdetett sajtótájékoztatót le ne késsék - írta a projektiroda.

A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján egyértelművé vált, hogy az LMP pusztán politikai trambulinnak használja ezt a fontos társadalmi felzárkóztató programot - fogalmaztak.

Az "fény az alagút végén", hogy a sajtótájékoztatón Hadházy Ákos a foglalkoztatási szövetkezetek koncepcióját megfontolásra érdemesnek tartotta, ám a politikai haszonszerzés győzött a józan politizálás felett - olvasható a közleményben.

A Híd a munka világába projekt ugyanakkor továbbra is együttműködik mindazokkal, akik fontosnak tartják, hogy a tartósan munkanélküliek társadalmi integrációja a jövőben ne csak szólam, hanem valóság legyen - jelentették ki.

Hadházy Ákos először január 30-án beszélt arról, hogy az ÖRO "a semmire" költött el háromszázmillió forintot a romák munkavállalását segítő forrásból. Említést tett csaknem 29 millió forintos autóbérlésekről, 31 millió forintos irodabútor-vásárlásról, valamint arról, hogy 31 millió forintot a toborzás módjának meghatározását célzó tanulmányokra fordított az önkormányzat. Eközben pedig egyetlen ember munkába állását sem segítették elő, ezért feljelentést tesz - mondta akkor az LMP-s politikus.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk