Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Az öt évvel ezelőtti bérszint a cél

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) szerint a közszolgálati dolgozók reálkeresetét a 2008. évit meghaladó szintre kell emelni, a bértáblákat pedig két fokozattal indokolt emelni.

images

"A közszolgálati tisztviselők kivéreztetése a gazdasági válság 2008-as kitörése óta folyamatosan tart" - áll a szövetség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írták, "elvették" tőlük a 13. havi bért, megszűnt a céljutalom, sokak cafeteria-juttatása is jelentősen csökkent. A keresetet maghatározó illetményalap hatodik éve nem változik. Az infláció ez idő alatt több mint 25 százalékkal nőtt. A KKSZ szerint a reálkeresetek emelése mellett "megfelelő szintű, egységes" közszolgálati cafeteria bevezetése is szükséges.

A közszolgálati dolgozók jelentős részének ötödik éve folyamatosan csökken a reálkeresete. Különösen a középfokú kormánytisztviselők és köztisztviselők keresetének alakulása tragikus, sokak reálkeresete 25-40 százalékkal kevesebb a 2008-asnál - áll a közleményben.

A szövetség szerint két és fél év óta a közszolgálati tisztviselők életét a "bizalomvesztés és méltatlanság réme" keseríti meg.

"Statáriális módon elveszíthetik munkahelyüket. A túlóráztatás sok helyen általánossá vált, lehetetlenül rövid határidők vannak, a soron kívüli ügyek nagy száma ellehetetleníti a szakszerű munkavégzést, gyakoriak az egymásnak ellentmondó vagy dilettáns vezetői utasítások. A munkahelyi stressz sok helyen elviselhetetlen szintet ér el" - írták.

Hangsúlyozták: az egyre növekvő szakmai és etikai elvárások teljesítése akkor várható el a csaknem százezer tisztviselőtől, ha az anyagi és erkölcsi megbecsülésük is lépést tart a követelményekkel.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk