Megjelent: 13 éve

Az üdülési csekkel diszkriminál a Fidesz?

Az Orbán-kormány nyilatkozataiból még mindig nem tudja senki sem, milyen konkrét elképzeléseik vannak arra vonatkozóan, hogy a szociális üdültetést milyen formában, milyen módon és milyen forrásból oldják meg. Így tehát kijelenthetjük, hogy jelenleg az üdülési csekk rendszerének megszűnte után nem biztosított a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelmű, többgyermekes munkavállalók, a szakmunkástanulók és a fogyatékkal élők kedvezményes üdültetése - írja közleményében Pál Béla országgyűlési képviselő, a Sport- és turizmusbizottság tagja.

images

Az Orbán-kormány 2011. október 1-jétől megszűnteti az üdülési csekk adókedvezményét, tehát megkezdődik a kivezetése a piacról. A helyére lépő Széchenyi Pihenő Kártya szűkebb körű szolgáltatásokra és csak a szálláshely igénybevételével együtt használható fel. A kettő között gazdasági értelemben is nagyságrendnyi a különbség.

Az üdülési csekk rendszere az elmúlt években beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a belföldi turizmus motorjává vált, és az utóbbi két évben az évente közel 50 milliárd forintnyi csekket 13,5 ezer elfogadóhelyen lehetett beváltani. Ez növelte a fogyasztást, fehérítette a gazdaságot, csökkentette a munkanélküliséget, növelte a vállalkozások nyereségét és a helyi önkormányzatok bevételét is, jelentős részben bővítette a belföldi turizmusban résztvevők körét.

Mindezen kedvező hatások mellett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány eredményéből 2003 és 2010 között 28 milliárd forint jutott a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelmű, többgyermekes munkavállalók, a szakmunkástanulók és a fogyatékkal élők üdültetésének támogatására - ez a hét év alatt közel egymillió fő részére tette lehetővé ezt a támogatási formát, illetve annak igénybevételét. 2010-ben 130 ezer rászoruló részére juttatott az alapítvány kedvezményes üdülési csekket.

Az üdülési csekk-rendszer megszűnésével, a helyére lépő Széchenyi Pihenő Kártya az eddig megismert szabályozás szerint nem biztosítja azt, hogy az aktív korú munkavállalókon túl a kisnyugdíjasok, a szakmunkástanulók, a fogyatékkal élők is részesülhessenek a kártya által nyújtott kedvezményben. Nem biztosítja annak feltételeit sem, hogy ugyanez a kör - tehát az alacsony jövedelműek, a többgyermekes munkavállalók - valamilyen kiemelt figyelmet vagy garanciát kapjon arra, hogy ugyanúgy részesülnek kedvezményes üdülési csekk-szolgáltatásban vagy kedvezményes SZÉP-kártya szolgáltatásban, mint ahogy ez az elmúlt években történt.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a jövőben is teremtse meg annak a feltételeit, hogy az alacsony jövedelmű, többgyermekes munkavállalók, a szakmunkástanulók és a fogyatékkal élők is részesülhessenek kedvezményes, kiemelt támogatásban az üdüléshez, pihenéshez, egészségmegőrzéshez, ahogy mindez az előző években megvalósult - olvasható a közleményben.

Országos Sajtószolgálat
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk