kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Az új tb-modell ellen tüntettek a közszféra szervezett dolgozói

December 17-étől, azaz az egészségbiztosítás átalakításának végszavazása napjától országos sztrájkra számíthatunk, ennek jegyében már szombaton tüntettek a közszféra szervezett dolgozói a törvényjavaslat visszavonását követelve - írja a Népszabadság.

A közszféra dolgozóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslat felfüggesztését követelte szombaton, hogy az előterjesztés elfogadása előtt széles körű társadalmi vita indulhasson meg.

Szabó Endre, a SZEF-ÉSZT Unió elnöke úgy véli, az egészségbiztosításban nincs helyük a magánbiztosítóknak, inkább az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat kellene korszerű, társadalmi ellenőrzés alatt álló, valóságos biztosítóvá fejleszteni. A SZEF elnöke, Varga László ezt azzal egészítette ki, hogy a reformot nem lehet a társadalomra kényszeríteni.

A parlamenti szavazásig, december 17-ig tartó időszak a tiltakozó akciók jegyében telik. A Liga Szakszervezetek elnöke már korábban bejelentette, hogy a Munkástanácsokkal közösen szombaton demonstrálnak a Kossuth téren. Amennyiben a végszavazás napján a kormány elfogadja a tervezetet, határozatlan idejű sztrájkot léptet életbe a Liga. Több szervezet is jelezte, hogy csatlakozik az akcióhoz: többek között a pedagógusok, az orvosok és a villamosenergia-ipari dolgozók egy része is hajlandó a legkeményebb nyomásgyakorló eszközhöz nyúlni. A jövő hétfőn a Gazdakörök Országos Szövetsége is országos demonstrációt tart, minden megyében félpályás útlezárásokkal tiltakoznak.

Gaskó István, a Liga elnöke továbbá azt is jelezte, hogy igyekeznek a szocialista képviselőket meggyőzni igazukról, ezért különféle akciókat szerveznek számukra. Ennek keretében több ezer szórólapok osztanak ki az ország 40 választási körzetében, a képviselő fotójával és egy "Rajta múlik" felirattal feldíszítve. Gaskó becslése szerint 30-40 MSZP-s honatya szavazhat majd nemmel. Közöttük említette Jánosi Györgyöt és Keleti Györgyöt, bár utóbbi később visszautasította ezt az állítást - járt utána a Népszabadság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk