kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Bankárként könnyű most állást találni

Bár az idei első negyedévben sem szűntek meg a leépítések a bankoknál, egyes hitelintézetek újabban intenzíven keresik a munkatársakat, a banki portálokon kétszáznál is több álláshirdetés található - írja a Világgazdaság.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a nagybankoknál március végén már csak 26 742-en dolgoztak, kétszázzal kevesebben, mint az év elején, és több mint 1500-zal kevesebben, mint egy évvel korábban. Jó hír azonban, hogy az elbocsátottak egyre könnyebben találhatnak állást, egyes hitelintézetek ugyanis újabban intenzíven keresik a munkatársakat, kétszáznál is több álláshirdetés található a banki portálokon.

A Raiffeisen Bank - amelynél a dolgozók létszáma 2008 vége és 2010 márciusa között csaknem 800 fővel, 3164-re csökkent - jelenleg mintegy 80 munkatársat keres. A betöltendő munkakörök többsége budapesti, de néhány vidéki településen is keresnek fiókvezetőt, illetve ügyfélkapcsolati referenseket privát banki és nagyvállalati kliensek számára. A betöltendő állások skálája széles: a fiókokba éppúgy szeretnének felvenni szakembereket, mint a háttérműveleti osztályokra, a hitelezés, a kockázatkezelés azonban kiemelt területnek tűnik.

Több mint félszáz állásajánlat található az UniCredit Bank honlapján is. A területek itt is különbözők, de jellemzően az értékesítés támogatására keresi a hitelintézet a szakembereket. A K&H Bank ötven munkakörben vár jelentkezőket, igaz, ezek ötöde csak néhány hetes szakmai gyakorlat valamelyik vidéki fiókban.

A Budapest Bank honlapján több mint 30 állásajánlat olvasható. A pozíciók csaknem fele valamelyik vidéki városba szól, jellemzően bankfiókban végezhető munkára, de Békéscsabán elemzőt is keresnek.

Néhány lényegesen nagyobb banknál azonban még mindig szerény az állásajánlatok kínálata. Az OTP-nél mindössze egy tucat pozíció betöltésére keresnek embereket, a CIB Banknál tizenöt, az Ersténél nyolc, az MKB-nál pedig csupán egyetlen, kisvállalati tanácsadói munkakörre szóló állás várja a jelentkezőket.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek