Megjelent: 13 éve

Baráth Péter a DDB menedzsmentjében

December elsejétől Baráth Péter tölti be a DDB Budapest ügyvezető igazgató-helyettesi pozícióját, olvasható a cég közleményében.

Baráth Péter
Baráth Péter 15 éves pályafutása a Lintas Budapestnél kezdődőtt, majd a Publicisnél töltött el hosszabb időt, ahol a menedzsment tagjaként komoly része volt az ügynökség egyik legsikeresebb korszakának kialakításában - többek között olyan ügyfelek márkáiért felelt, mint a The Coca-Cola Company, a Heineken, a Nestlé, a Renault, a Vivendi Telecom, a L'Oréal/Garnier, a T-Online, Zwack, MOL valamint a Sanofi-Aventis.

A szakember később a MEH kommunikációs vezetői pozícióját vállalta el, ebben a feladatkörben hozzá tartozott a szóvivői - és sajtóiroda vezetésén túl a fizetett reklámtevékenység és a PR és rendezvényterület irányítása is. Ezen időszak alatt Baráth és csapata számos ma is élő projektet indított el, például kulcsszerepe volt az Országmárka Tanács létrehozásában, továbbá a fogyatékosok elfogadásáért indított kampányban is.

Utóbbi komoly társadalmi visszhangot kapott, sőt kampányát számos fesztiválon díjazták. Baráth legutóbbi munkahelye a Conness volt, ahol elsősorban telekommunikációs- és médiacégeknek nyújott konzultációt.

"Stratégiában való gondolkodás, vezetői képesség, a márkaépítés kapcsán erős vízió - mindez ritkán adatik meg egy emberben. Baráth Péter személyében megtaláltuk ezt a kollegát és meggyőződésem, hogy vele az ország egyik legtapasztaltabb és legtehetségesebb kommunikációs szakemberével egészül ki a DDB Budapest managmentje. Csatlakozása egy újabb jelentős lépés azon a megújulási úton, amelyen elindultunk. A közösségi kommunikáció, a médiasemleges nagy ötletek és azok életrekeltése úgy, hogy az részvételre invitáljon és részvételre adjon lehetőséget és mindez megosztásra motiváló tartalommal történjen,(...) nos mindezt az üzleti célokat szolgáló, átgondolt márkapozícionálás mentén tenni olyan feladat, amelyhez komoly kaliberű vezetők kellenek. Tordai Péter már korábban csatlakozott hozzánk, most Baráth Péter személyében olyan partnert kapott, aki maximálisan támogatja célkitűzéseinket." - jelentette ki Hannes Wirnsberger a DDB Budapest ügyvezető igazgatója.

"Számomra a DDB mindig is egyet jelentett a kimagasló minőségű kreatívitással. Az az ügynökség, amely felfele húzza a piacot, trendet vezet, elsőként mutat fel innovatív megoldásokat. Jó példa erre a mostani becsomagolós McDonald’s kampány is. Ugyanakkor a stratégiai tervezésre is rendkívül komoly hangsúlyt fektet a DDB, nemzetközi színvonalú workshoppokat tartanak, Magyarországon egyedülálló eszközrendszert használnak, s ami talán legfontosabb: ezen az ügynökségen a végeredmény minőségét mindenki egyformán fontosnak érzi. A digitális megoldások stratégiai integrálása és az innováció azok a területek, amelyek ügyfeleinknek és nekünk is a jövőbeni fejlődést biztosítják. Azon leszek, hogy a lehető leggyorsabban és legalaposabban megismerjem a DDB ügyfélkörét, és együtt gondolkodhassunk a lehetséges stratágiai és kommunikációs megoldásokról." - fűzte hozzá Baráth Péter

A DDB Worldwide Communications Group Inc. a világ negyedik legnagyobb, marketing- és reklámszolgáltatásokat nyújtó hálózata, valamint Creativity magazin szerint a világ legtöbb díjjal elismert ügynökséghálózata.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk