Megjelent: 17 éve

Befagyasztják jövőre a központi béreket

A kormány elfogadta a jövő évi költségvetés főbb kereteit, az erről szóló dokumentumot a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön teszi közzé a tárca honlapján - közölte Pichler Ferenc, a PM szóvivője.

A Reuters által megszerzett egyik pénzügyminisztériumi dokumentum szerint a jövő évi költségvetés 3,5 százalékos átlagos inflációra alapoz, és a minisztériumoknak több éves költségvetési tervet kell készíteniük 2009-től.

A PM jövő évi költségvetési tervirányzata szerint tartalékokat kell képezniük, hogy megakadályozzák a túlköltekezést és 2008-ban nem lesz központi béremelés a minisztériumokban. A dokumentum nem tartalmaz gazdaságnövekedési előrejelzést, csak annyit jegyez meg, hogy élénkül a gazdaság, és 2009-től 4 százalék feletti lesz az éves növekedési ütem.

A PM azt tervezi, hogy több évre szóló költségvetési tervet léptet életbe 2009-től, aminek a keretében a kormány célszámokat tesz közzé a 2010-2012 közötti évekre.

Veres János pénzügyminiszter a csütörtöki Napkeltében elmondta: jövőre a jövedelmek szinten tartása lesz a cél, reálbércsökkenéssel nem számolnak - olvasható a Világgazdaság Online oldalán.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk