Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Befejeződött a csődeljárás Pápai Húsnál

A Veszprém Megyei Bíróság jóváhagyta a Pápai Hús 1913 Kft-nél született csődegyezséget és befejezetté nyilvánította a cég júliusban indult csődeljárását – jelent meg a Cégközlöny csütörtöki elektronikus kiadásában.

Ez azt jelenti, hogy a pápai húsipari cég nevéből eltűnik a "cs.a." jelzés, a társaság pedig korlátozásmentes piaci szereplőként folytathatja működését - áll a cég az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Felidézték: a tavaly áprilisban önkormányzati tulajdonba került Pápai Hús 1913 Kft. a május végén felállt új menedzsment erőfeszítései ellenére július 9-én csődeljárási kérelem benyújtásáról döntött, hogy a csődvédelem idejére fizetési haladékot kapjon.

A csődegyezség január 16-án jött létre a Pápai Hús 1913 Kft. és hitelezői között, az egyezség arról szól, hogy a húsipari vállalat beszállítói követeléseinek mintegy ötven százalékát téríti meg.

Időközben a kormány arról döntött, hogy a deminimis támogatás nyújtotta keretek között kártalanítja az élőállat beszállítókat, a sertéstartók fennmaradó követeléseit pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán keresztül fizette ki a múlt év végén. A társaság tartozásainak mintegy negyede az élőállat beszállítókkal szemben állt fenn.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk