Megjelent: 17 éve

Bekeményít az APEH

A tavalyi költségvetéshez képest közel húszmilliárd forinttal több pénzzel gazdálkodhat 2007-ben az APEH, létszámát ötszáz fővel bővítik. Központosítják a vám- és pénzügyőrség, az államkincstár és az adóhatóság informatikai rendszereit, erre – 432 fővel – új intézményt hoznak létre – írja a Magyar Nemzet.

A kormány által bejelentett megszorító intézkedések ellenére az APEH-nak a tavalyi 53,5 milliárd forint után 2007-ben 71,9 milliárd forint áll rendelkezésre működési költségeinek finanszírozására. A személyi juttatások összege 35,4 milliárdról 44,4 milliárd forintra emelkedhet (ez 25,5 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest), amennyiben a parlament támogatni fogja a Pénzügyminisztérium elképzeléseit. Az egy főre jutó személyi juttatás összege 3,2 millió forint, ez nyolc százalékkal magasabb, mint az előző évi tervezett előirányzat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek