kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Beláthatatlanok az új Mt. következményei

A július elsejétől hatályos új Munka törvénykönyve (Mt.) átrendezi a munka világát Magyarországon, óriási változást jelent a munkajogi döntésekben is, ennek következményei pedig beláthatatlanok - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

A szervezet fórumsorozatának kecskeméti állomásán Borsik János elmondta: új munkahelyeket csak javuló és kiszámítható gazdasági környezet képes teremteni, amit nem lehet jogszabályokkal és "ráolvasással" helyettesíteni. "Alaptalan kijelentés, hogy 2020-ra megvalósul hazánkban a teljes foglalkoztatottság" – tette hozzá.

Véleménye szerint az új Munka törvénykönyve egyaránt kedvez a kormánynak és a munkáltatóknak, ám hátrányos a munkavállalóknak, hiszen növeli kiszolgáltatottságukat – tette hozzá.

Példaként rámutatott: a július elsejétől hatályos rendelkezések csökkentik a kereseteket, túlzottan tág teret engednek a polgári jog érvényesítésére és "lerontják a szakszervezetek működési feltételeit".

Borsik János elmondása szerint Magyarországon tavaly és az idén mintegy 4-4 százalékkal csökkentek a reálbérek. Emellett stagnál a munkanélküliség, nő az infláció és csökken a nyugdíjak vásárlóértéke.

Az Autonómok elnöke szerint az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése aránytalan lépés volt a kormánytól, amellyel "azok nyertek sokat, akik nem voltak erre rászorulva, és azoktól vett el, akiknek inkább adni kellett volna". Ráadásul a döntés alapvető célja sem teljesült, hiszen a hatása nem jelentkezett a fogyasztás növekedésében – mutatott rá.

A szakszervezeti vezető közölte: a jelenlegi szja 400-500 milliárd forintos bevételkiesést jelent évente az államnak. Amennyiben ezt új adók bevezetésével ismét az átlagjövedelem alatt keresőkön próbálja "behajtani", megint igazságtalanul jár el a kormány - fogalmazott.

Borsik János emlékeztetett: saját vállalása alapján ez év június 30-ig ki kellett volna dolgoznia a kabinetnek a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét. Ez a mai napig nem történt meg.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének álláspontja szerint a negatív folyamatok megállításához új gazdaságpolitikára, míg a jövő évi bérekről szóló "keserves, de kihordható megállapodáshoz" a kormány és az érdekvédelmi szervezetek közötti tárgyalásokra van szükség – hangsúlyozta az elnök.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk