kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Bemutatták a minisztereket

Péntek délelőtt Gyurcsány Ferenc megbízott miniszterelnök bemutatta kormánya leendő tagjait. Sok poszt elosztása – így Gráf József vidékfejlesztési minisztersége – nem okozott meglepetést, a külügyi tárcát viszont Göncz Kinga kapta.

Gyurcsány Ferenc péntek délelőtt bemutatta kormánya leendő minisztereit. A kormányzati reform hatásaként összesen 12 tárca – köztük a kancelláriaminiszteri pozíció – került kiosztásra. Fontos változás mostantól, hogy nincsenek tárca nélküli miniszterek, és csak egy államtitkár lesz ezentúl a miniszterek mellett. A miniszterek valószínűleg kilencedikén teszik le az esküt.

A struktúra átalakítása következtében új pozíciók is létrejöttek. Az Államreform-bizottságot Draskovics Tibor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget Bajnai Gordon irányítja majd.

Göncz Kinga – külügyminiszter








1947. november 8-án született Budapesten. 1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, ezt követően 1978-ban pszichiáter szakvizsgát, 1982-ben pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Az Országos Pszichiátria és Neurológiai Intézetben, a szolnoki Hetényi Géza Kórházban dolgozott pszichiáterként, 1982–1989 között az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet adjunktusa. Jelentős szerepet vállalt az egyetemi szociálismunkás-képzés kialakításában, a szociális intézmények szervezetfejlesztésében. Angol és német nyelvismerettel rendelkezik. Az ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszékének adjunktusa. Édesapját, Göncz Árpád egykori köztársaségi elnököt követve 2002-ben lépett politikai pályára: 2004-ig az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, ezt követően az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal tárca nélküli miniszteri posztjára nevezi ki Gyurcsány Ferenc. 2004. októberétől ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter. A megbízott kormányfő nagy meglepetésre a külügyi tárca élére nevezné ki a 2006-os ciklustól, ezzel Göncz Kinga lenne Magyarország első női külügyminisztere.









Gráf József – Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

1946. október 18-án született Mecsekszabolcson. A középiskolát Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ezt követően Körmenden a Mezőgazdasági Főiskola gépész szakán szerzett diplomát. 1970–89-ig MSZMP-tag, 1989-től MSZP-tag, 1992–1994 között pedig tagja a párt országos választmányának. 1994-től országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja. 2005. május 2-tól földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Gyurcsány Ferenc Németh Imre helyét adta át neki a nevezetes traktorfelvonulást követően.

Hiller István – oktatási és kulturális miniszter








1964. május 7-én született Sopronban. 1988-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–latin szakán, 1990-ben szerezte meg a doktori címet, majd 1996-ban a tudományos (PhD) fokozatot. 1999-ben a hallgatók szavazatai alapján elnyerte „Az év oktatója" címet. Az MSZP alapító tagja. 1998–2002 között a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, valamint a Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzata Kulturális Bizottsága tagja. 2002 májusától 2003 májusáig az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. 2003 és 2005 között a kultuszminiszteri posztot töltötte be. 2003 márciusától az MSZP alelnöke, 2004 októberétől pedig elnöke.

Kiss Péter – szociális és munkaügyi miniszter








1959. június 11-én született Celldömölkön. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán termelési rendszer szakon diplomázott. Az MSZP egyik alapítója, 1992 szeptemberétől a párt országos választmányának – 1996-ig az Országos Elnökségének – tagja, 1998–2000 között ügyvezető alelnöke. 2001 januárjától az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke, és a Munka Világa Kabinetjének vezetője. 2003 márciusától újra az országos elnökség tagjává választották. Először 1995-től 1998-ig volt munkaügyi miniszter. 2002. május 27-től foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, majd 2003. március 3-tól a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter.

Lamperth Mónika – önkormányzati és területfejlesztési miniszter








1957-ben született Bácsbokodon. 1981-ben szerezett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az MSZP alapító tagja. 1991-től a kaposvári szervezet elnökségének tagja, 2000-től annak elnöke. 1998-tól napjainkig az MSZP Országos Elnökségének tagja, 1998 és 2000 között alelnöke. 2001 októberétől 2002-ig a Kaposvári Polgárőr Egyesület elnöke. 1996 októberétől 2002 júniusáig a Baloldali Önkormányzati Közösség országos tanácsának elnöki tisztségét is betölti. 2002. május 27-től belügyminiszter, azon kevés tárcavezetők egyike, akit még Medgyessy Péter nevezett ki, de Gyurcsány Ferenc is megerősített posztján. Igaz, a második Gyurcsány-kormány alatt feladatokat vonnak el tőle, hiszen más tárca végzi majd a rendészeti szervek igazgatását.

Petrétei József – igazságügyi és rendészeti miniszter









1958. október 10-én született Pécsett. A PTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1983-ban, majd 1984–87 között az ELTE BTK Tudományos Szocializmus szakára járt. 1993-ban szerezte meg a Magister juris fokozatot, 1996-ban pedig politológusi diplomát szerzett. 1988-tól PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszéken tanársegéd, 1991-től adjunktus, 1998-tól pedig docens. 2004 októberétől igazságügyi miniszter. Az elsők között volt, akit Gyurcsány Ferenc nevezett ki, és úgy tűnik, a bizalom töretlen, hiszen a kormányfő második ciklusában is rábízta az igazságügyi tárcát. Sőt, meg is erősítette azt, hiszen a Belügyminisztérium alól kikerülő rendészeti szervek ezentúl az Igazságügyi Minisztérium igazgatása alá tartoznak.

Szekeres Imre – honvédelmi miniszter











1950. szeptember 9-én született Szolnokon. Vegyipari rendszermérnökként végzett a Veszprémi Egyetemen, majd közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1986-tól 1990-ig a Veszprémi Városi Tanács elnökhelyettese volt. Az MSZP alapító tagja. 1990-től 1994-ig az MSZP ügyvezető alelnöke, majd 1994-től 1998-ig az MSZP frakcióvezetőjeként tevékenykedett. 2003-ban újra alelnök, 2004-től pedig elnökhelyettes. 2002 tavaszától 2004 őszéig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. A politikus pártbeli pozíciója igen erős, és a választások előtt kifejtette: nem éri be államtitkársággal, csak akkor vállal kormányzati szerepet, ha tárcát kap. Sokakat meglepett azonban, hogy Gyurcsány Ferenc ráosztotta a honvédelmi miniszteri feladatokat.

Szilvásy György – kancelláriaminiszter











A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett közgazdászdiplomát 1982-ben, majd programozó matematikusi végzettséget szerzett 1986-ban az ELTE-n. A Miniszterelnöki Hivatalban Pozsgay Imre államminiszter titkárságán dolgozott a kormányfő tanácsadójaként 1989-ben, majd 1990–1995 között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. Közigazgatási államtitkár 1995–1998 között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban, 2002– 2003-ban a sporttárcánál, 2003–2004-ben a kulturális tárcánál, 2004 októberétől a Belügyminisztériumban. Közben 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000–2002 között pedig a Perfekt Rt. vezérigazgatója. A miniszterelnök kabinetfőnöke 2005. április 25-től.

Veres János – pénzügyminiszter











1957. február 5-én született Nyírbátorban. 1981-ben a Debreceni Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát, 1985-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-szakközgazdászi oklevelet, illetve egyetemi doktori címet szerzett. 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listájáról szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. 1979-től az MSZMP tagja, alapító tagja az MSZP-nek. 1991-től 1997-ig az MSZP megyei elnökségének tagja. 2003-ban a Pénzügyminisztérium, 2004-től a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Gyurcsány Ferenc 2005 tavaszán nevezte ki pénzügyminiszternek Draskovics Tibor helyére.

Kóka János – gazdasági és közlekedési miniszter








A kormány legfiatalabb tagja 1972. július 5-én született Budapesten. A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, majd 1996-ban szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1994-től az Elender projektmenedzsere, majd kereskedelmi igazgatója, 1996-tól pedig vezérigazgatója. 2000 és 2002 között a PSINet európai alelnöke. Gyurcsány Ferenc 2004-ben az elsők között nevezte ki gazdasági és közlekedési miniszternek. A bizalmat jelzi, hogy 2006-ban a kormányfő ismét őt kérte fel a feladatra. Kóka János 2006-ban egyébként az SZDSZ színeiben indult az országgyűlési választásokon, de csak a párt listájáról jutott be.

Molnár Lajos – egészségügyi miniszter








1946. október 13-án született Nyírbátorban. A liberális politikus a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1971-ben szerzett orvosi diplomát. Feleségével és két lányával évekig dolgoztak Algériában, majd Ausztriában. Több egészségügyi intézményt vezetett, jelenleg a MÁV Kórház főigazgatója. Az SZDSZ egészségügyi programtervezetének kidolgozója. 2006 tavaszán indult Zuglóban országgyűlési képviselőjelöltként, a parlamentbe viszont csak az SZDSZ országos listájáról került be. Célja a pártja által kidolgozott egészségügyi program, a több-biztosítós modell és a koalíciós egészségügyi reform megvalósítása.

Persányi Miklós – környezetvédelmi és vízügyi miniszter








1950. november 10-én született Budapesten. 1970–75 között az ELTE TTK-BTK biológia–népművelés szakán, 1979–81 között a GATE környezetvédelmi szakmérnök szakán szerzett diplomát. A politikai tudományok kandidátusa, Hubert H. Humphrey-ösztöndíjas, 1983 és 1986 között MTA-kutató, kutatási területe a környezetpolitika, a zöld mozgalmak fejlődése. 1989–1991 között a Környezet és Fejlődés c. szakmai folyóirat alapító főszerkesztője. 1994 után a Fővárosi Állat- és Növénykert Főigazgatója volt, egészen miniszterségéig. 1997-től 2000-ig az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének alelnöke, 2000-től elnöke, a kelet-európai állatkerteket segítő munkabizottság vezetője. 2003 és 2006 között környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek