kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Bérajánlás - a mai eredmények

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén egyaránt voltak pozitív és negatív fejlemények, áll az eseményről szóló közleményben.

A Kormány kifejezte szándékát, hogy aktívan részt vesz mostantól harmadik félként a bérajánlásról szóló tárgyalásokban, és kész elfogadni a munkavállalók és munkáltatók által egyeztetett bérajánlás mértékét.
Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) demonstrációját követően, a VOSZ most már hajlik ugyan egy bérajánlás aláírására, de a munkaadók által előterjesztett szöveg szerint semmilyen számszerűsíthető mértékről nem szólna az ajánlás, pusztán arra hívná fel a versenyszféra munkáltatóinak figyelmét, hogy saját teljesítőképességük és eredményességük függvényében vegyenek részt a béralkukban.

A szakszervezetek és a munkavállalók országszerte arra a százalékban kifejezett mértékre várnak, amelyet a háromoldalú szociális párbeszéd során állapítanak meg közösen a szociális partnerek, és amely iránytűje minden ágazatban a béralkuknak. Ez a mérték - a munkavállalói oldal szerint - legalább 4-5,2 százalékos kell, hogy legyen, hogy kompenzálja az inflációt és egyben minimális reálkereset növekedést eredményezzen.

A tárgyalások jövő héten folytatódnak, a felek május 15-ét tűzték ki a megállapodás létrejöttére. A LIGA Tanács hétfői ülésén úgy döntött, a LIGA elnöksége sztrájkbizottsággá alakul, hogy nyomatékot adjon a bérajánlás kikényszerítésének.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk