Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Béremelést ígérnek a háziorvosoknak és a tanároknak

A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

images

A kormányfő a rádióinterjúban a szerdán közzétett GDP-adatokat úgy kommentálta: minden a kabinet tervei szerint halad, a magyaroknak sikerült elhárítaniuk a 2012-es európai válsághullámot, Magyarország már az egész világ szerint jobban teljesít, ám még nem elég jól. Jól ugyanis majd akkor teljesít, ha mindenki, aki munkából akar megélni, talál a képességeinek megfelelő állást, és tisztességes körülményeket képes biztosítani magának és családjának - mondta.

Arra a kérdésre, hogy mire akarják fordítani a gazdasági növekedésből eredő bevételeket, Orbán Viktor először is jelezte: végrehajtják az unió által javasolt, de nem a megszorítások irányába mutató intézkedéseket, például a bürokráciára fordított kiadások csökkentését és azt, hogy az egyszeri kiadásokkal szemben az állami vagyonból "mozgósítanak". "És természetesen nem zárkózom el attól, hogy megemeljük a bankok, a multinacionális cégek adójának vagy éppen a tranzakciós adónak a mértékét", ha az EU ragaszkodik ahhoz, hogy még javítani kell a költségvetési számokon - tette hozzá.

Ezen túlmenően tervei szerint a következő egy évben javítanak majd a praxisalapon működő, "legatyásodott" háziorvosok helyzetén, és szeretnék elindítani a pedagóguséletpálya-modellt is.

Emellett a tervek között szerepel egy népesedési program elindítása, hogy 25-30 év távlatában garantált legyen: az ország nem fogyni, hanem nőni fog. Megjegyezte, a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyit később vállalnak, vagyis erős a családközpontú gondolkodás, ezért a gazdasági növekedés "jótékony árnyékában" el kell indítani egy ilyen programot.

A más uniós tagállamokétól eltérő magyar válságkezelésről szólva úgy vélekedett, hogy bár Magyarország nem tudja befolyásolni az egész európai válságkezelést, "de a saját házunk táján olyan válságkezelést folytatunk, amelyről szerényen, de jó reményekkel mondhatjuk, hogy eltér a többiekétől, és talán éppen ezért sikeres is lesz".

Orbán Viktor ismét kijelentette: nem hajlandó azokra megszorításokra, amelyeket az unió kér, vagyis a minimálbér- és a nyugdíjemelés marad, a személyi jövedelemadó kulcsát nem növeli a kormány, és a rezsicsökkenést sem vonja vissza. Brüsszelben nemcsak arról beszélnek, hogy a magyar gazdaság adatai szerintük nem lesznek jók, hanem azt is mondják, mit kellene tennie Magyarországnak. "És én azt sohasem hajtom végre, megmondom őszintén" - fejtette ki a miniszterelnök, amit azzal magyarázott, hogy az EU folyamatosan azt akarja, hogy a kormány vegyen el az emberektől.

Brüsszel és Magyarország vitája értékelése szerint egyébként abból fakad, hogy a nagy nemzetközi cégek a magyar kormány több intézkedésének, a bankadónak, a multiadónak és a rezsicsökkentésnek a visszavonását szeretnék elérné az EU-ban. "Erről szól Brüsszel és Magyarország vitája, az összes többi ügy, politikai, emberi jogi és egyéb ügy, csak ürügy" - mondta, majd az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés tervezetéről - amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares mutatott be a múlt hét elején - szintén úgy fogalmazott: "a közjogi köntösben megjelenő" bírálatok is csak ürügyek a magyar gazdaságpolitika miatt, amely sérti a nagy nyugati cégek érdekeit. "Hogyan lehet kifogásolni az Alkotmánybíróság jogkörének bizonyos mértékű korlátozását, amikor a velünk egy közösségbe tartozó országok némelyikében még Alkotmánybíróság sincs?" - tette fel a kérdést példaként.

Azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel német kancellárt a minap arról kérdezték, lovasságot kell-e küldeni Magyarország ellen vagy sem, Orbán Viktor úgy fogalmazott: "a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk