Megjelent: 15 éve

Bértámogatást kapnak a rövidebb munkarendben működő cégek

Várhatóan ma teszik közzé az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján (www. ofa.hu) a csökkentett munkaidőhöz kapcsolódó bértámogatás-pályázat részvételi feltételeit. A kormány 6 milliárd forintot különített el erre a pályázatra a költségvetésből - tudta meg a Világgazdaság.

A bértámogatás kérdése akkor került előtérbe, amikor több cég a válságra hivatkozva a kisebb termelés miatt négynapos munkahetet vezetett be. A csökkentett munkaidőhöz azonban arányosan kisebb bér is társul. Ezt pótolná ki a munkáltató a pályázatból nyerhető pénzzel, így a munkavállaló bére nem vagy csak kismértékben csökkenne.

A bértámogatásért cserébe azonban komoly feltételeknek kell majd megfelelni, például garanciát kell vállalni az érintett dolgozók megtartására - mondta Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezelésével összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a kormány sem a verseny-, sem pedig a közszférában nem akarja bevezetni a négynapos munkahét intézményét.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk