kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Bezár a kolbászgyártó - a dolgozóknak nem ezt ígérték

Fél évvel a megvásárlás után az új tulajdonos bezárja a Kaiser Food mosonmagyaróvári üzemét, közel száz állás szűnik meg - értesült a Napi Gazdaság.

Alig fél évvel a megvásárlás után májusban bezárja a Kaiser Food Kft. mosonmagyaróvári szárazáru-üzemét a Debreceni Csoport Kft. - írta a Kisalföld. A lap keddi száma szerint az évi 1350 tonna kolbászt előállító, 160 éves múltra visszatekintő üzem a cégvezetés szerint rossz állapotban van, a város körbenőtte, így nem bővíthető, ugyanakkor hűtőháza miatt veszélyes üzemnek számít.

A Kaiser Food márkanevet továbbviszik, de 99 alkalmazott állása megszűnik. A korábbi tulajdonos ezzel szemben arról beszélt a lapnak, hogy az államtól 21 éve megvásárolt, lerobbant gyárból virágzó és még a németországi piacra is érett és elismert üzemet hoztak létre, amely profitot termelt. A lap megfogalmazása szerint az új tulajdonos "tudta, mit vesz, ráadásul a dolgozóknak azt ígérte, munkájukra hosszú távon számít".

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk