kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Bezárja budapesti telephelyét a Michelin

Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária abroncsgumigyártó.

A cégcsoport által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2015 közepén véget ér a középkategóriás teherabroncsok gyártása a fővárosban a nyolcadik kerületi telephelyen. A cég a döntést az európai teherabroncspiac szűkülésével és azzal magyarázza, hogy a jelenleg 70 százalékos kapacitással működő gyár jelentős modernizációra szorulna, ami a belső kerületi fekvés miatt gazdaságilag nem indokolt.

A jelenleg Magyarországon 1650 főt foglalkoztató cégcsoport másik telephelyén, Nyíregyházán folytatódik a szupersport kategóriás személyabroncs gyártás, illetve Vácott a logisztikai központban és a tuzséri kereskedelmi egységben is hosszú távú jelenlétet erősített meg a cég keddi közleményben.

A bezárással a cég a Taurus, Riken és Kormoran márkájú középkategóriás teherabroncsok budapesti gyártását fejezi be.

A Michelin Hungária a héten elkezdi az egyeztetéseket a dolgozói érdekképviseletekkel a budapesti telephely 512 munkatársának későbbi elhelyezkedéséről, melyhez vállalati támogatási programmal nyújt segítséget.

A cég a közleményben a Kerepesi úti telephely jövőjével kapcsolatban kiemelte, hogy május végéig egyeztetéseket kezdeményeznek a fővárosi és kerületi szervekkel a terület városfejlesztési tervekhez illő, munkahelyteremtő, fenntartható módon való hasznosításáról, melyhez aktívan hozzá kívánnak járulni. A mintegy 9 hektáros terület szomszédságában kormányzati, oktatási, pénzügyi és kulturális intézmények találhatók.

A Michelin 2013-ban új irányító szervezetet hozott létre Budapesten, melynek feladata az alsókategóriás személyabroncs márkák kereskedelmének világszintű koordinálása - áll az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben.

A Michelin csoport 1996-ban vette át az addig állami tulajdonú Taurus vállalatot. Azóta a cégcsoport Magyarországon mintegy 302 millió euró összegben ruházott be, melyből a budapesti teherabroncsgyár része 35 millió euró. A Michelin Hungária fő piacai Közép-Európa és Oroszország. A cég nettó árbevétele 2013-ban 183,5 milliárd forint volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk