kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Biber Attila, az Oracle Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója

Biber Attila tizenöt éves tapasztalattal rendelkezik, melynek során közép- és nagyvállalatok számára vezetett be informatikai rendszereket. Több nemzetközileg ismert cégnél, és jó néhány jól ismert nemzetközi és hazai ügyfélnek dolgozott. Az integrált vállalatirányítási, ügyfélkapcsolati és üzleti intelligencia rendszerek piacát több oldalról is megismerte. Komplex megoldások kitalálása és megvalósítása, emberek vezetése és motiválása területén rendelkezik tapasztalattal.

Biber Attila 1964-ben született Budapesten. 1988-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika, technika, számítástechnika szakos tanárként diplomázott. 1991-től négy éven át pedig egy arizonai egyetemen tanult, ahol matematika master diplomát szerzett.

A szakember magyarországi tanulmányai után kezdett dolgozni, a Zalka Máté Műszaki Katonai Főiskola informatika tanszékén több kurzust tartott informatika szakos hallgatóknak és egyéb szakok részére. A kurzusok a programnyelvek, fejlesztési módszertanok, projektvezetési módszertanok és irodai alkalmazások területére terjedtek ki. Az USA-ban töltött idő alatt pedig tanársegédként dolgozott egy tanulmányi ösztöndíj (teaching assistantship) keretében.

Hazaérkezése után részt vett a Kereskedelmi és Hitelbank banki rendszerének bevezetésében, mint projekt asszisztens az angol projektvezető mellett, ezt követően 1995-től három éven át pedig az Andersen Consulting (Accenture) projektjein dolgozott. A magyarországi (Tesco, Westel (T- Mobile)) projektek mellett, külföldi munkák is akadtak (DAF Hollandiában, BP Franciaországban és Egyesült Királyságban, United Freight Corporation Egyesült Királyság, Tesco Cseh- és Lengyelországban). A cégnél tanácsadó, vezető tanácsadó pozíciókat töltött be.

1998-tól 2003-ig az Oracle Hungary Kft.-nél tevékenykedett, feladatai között volt projektvezetés és vezető tanácsadás, üzletágvezetés (alkalmazás tanácsadás) és szolgáltatás-értékesítést. Ezt követően az Albacomp Rt. alkalmazásfejlesztési üzletágának vezetője volt fél évig. Az egyedi fejlesztési projektek és ERP rendszerek területe tartozott hozzá. Következő állomásként a Microsoft Hungary Kft. üzletág vezetői pozícióját töltötte be négy éven keresztül. Tevékenysége a Microsoft Dynamics és Microsoft Szerverek és Fejlesztőeszközök területére terjedt ki.

2008-től két évig az LLP Magyarország Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója, majd 2010-től ügyvezető igazgatója lett. Ezt követte a Magyar Államkincstár elnöki titkárságvezetői pozíciója. Az Államkincstár szervezet átalakítási projektjében, ezen kívül a Kincstár kulcs informatikai rendszereinek kiválasztási, szerződéskötési folyamataiban vett részt, illetve segítette a Kincstárat a projekt szemlélet további kiterjesztésében.

Ez év februárjában tért vissza az Oracle Hungary Kft.-hez, mint az üzleti alkalmazások üzletág kereskedelmi igazgatója. Jelenlegi feladata, hogy az Oracle széles alkalmazás portfólióját minden szélesebb vevői réteghez eljuttassa. A megoldások a HR, CRM, üzleti intelligencia, ellátási lánc, gyártás, szállítmányozás területeire terjednek ki. Ennek megfelelően az ügyfelek és iparágak széles spektruma tartozik az üzletághoz.

"A modern informatikai rendszerek segíthetnek a magyarországi vállalkozásoknak, hogy mind az anyagi, mind a humán erőforrásokat kihasználva itthon és nemzetközileg is sikeresek legyenek" - mondja a szakember.

Biber Attila angolul felsőfokon beszél. Magánéletre maradó kis idejét három fiúgyermeke és édesanyjuk között osztja meg. A maradó minimális időben szeret futni, olvasni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk