kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Bíróvá emelnék a bírósági titkárokat

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szerint több szempontból is hasznos lenne, ha megváltozna a bírósági titkárok jogállása, mert egyfelől gyorsabb lenne az ítélkezés, másfelől jó hatást gyakorolna a titkárokra is, hiszen a jelenleginél érdemibb feladatokat láthatnának el.

Az OIT közleményben válaszolt Mesterházy Attila szocialista elnök-frakcióvezető múlt héten Baka András OIT-elnöknek írt nyílt levelére. Az OIT szerint Mesterházy levelének lényeges kérdése, hogy milyen ügyek elintézését bízná a jogalkotó a bírósági titkárokra, akik egy tervezett alkotmánymódosítás értelmében a helyi bíróság hatáskörébe tartozó, törvény által meghatározott ügyekben egyesbíróként járhatnának el.

Az OIT emlékeztetett arra, hogy már régóta szorgalmazza a bírósági titkárok jogállásának megváltoztatását. Az OIT által készített, a bírósági szervezet hatékonyságát, modernizációját megcélzó stratégia is megfogalmazta, hogy az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében szükség lenne a bírói kinevezés előtt álló, megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkező titkárok státusának megváltoztatására. Az OIT szerint a változtatással gyorsabb lenne az ítélkezés, a státuszmódosítás pedig jó hatást gyakorolna magukra a titkárokra is, mert a jelenleginél érdemibb feladatokat láthatnának el.

A testület azonban lényegesnek tartja, hogy milyen ügyek elintézését bízná a jogalkotó a titkárokra. Mint írják, az Alkotmány módosítása csak elvi lehetőséget teremt erre, a részleteket külön törvény szabályozza majd. Így tehát Mesterházy kérdésére ma még nem ismeretes a válasz.

Mesterházy Attila levelében azt kérdezte az OIT és a Legfelsőbb Bíróság elnökétől, nem tartja-e aggályosnak, hogy a törvénymódosítás után a titkárok igazságügyi alkalmazotti státusza eltér a bírák önálló törvényben szabályozott státuszától. Mesterházy kíváncsi volt rá, Baka András nem gondolja-e úgy, hogy a bírósági titkár státuszának minősége komoly befolyással bírhat a függetlenségre.

MTI/MR1 Kossuth Rádió

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk