kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Bizonytalan a helyzetük, de bizakodóak a fiatalok

A 19-29 éves korosztály rendszeres felmérését kezdte el a K&H. Az első adatok alapján a diplomások sokkal jobb helyzetben vannak az elhelyezkedést illetően, de a legtöbbnek bizonytalan a munkahelye és nehezen találnának új állást. Csak harmaduk tesz félre, és félnek a hiteltől - írja az Index.

A K&H arról szeretne képet kapni, hogy a 19-29 éves hazai fiatalok mennyire elégdettek az életükkel. "A K&H szeretné mélyebben megismerni, hogy a munka világába lépő fiataloknak, az egyetemistáknak, a friss diplomásoknak mik az elvárásaik, terveik, motivációik.

Mint kiderült, a megkérdezett fiatalok 51 százaléka már aktív kereső, 22 százalékuk tanul. Az országos 10,7 százalék körüli munkanélküliségi rátához viszonyítva magas, 24 százalék a megkérdezettek körében a munkanélküliek aránya.

A kutatásban részt vett fiatalok 15 százaléka rendelkezett legalább főiskolai diplomával, a munkanélküliség körükben csak 6 százalékos. A válaszadók közel negyede nem érzi stabilnak a munkahelyét, és mindössze 10 százalékuk gondolja azt, hogy könnyen találna magának új munkát. Az aktív dolgozók 37 százaléka veszi fontolóra egy időre a külföldi munkavállalás lehetőségét, a diákok körében ez az arány 59 százalék.

A jelennel inkább elégedetlenek a fiatalok, a jövővel kapcsolatos elképzeléseik azonban kifejezetten optimisták, 67 százalék számít pozitív változásra. Ugyanakkor a magyar gazdaság kilátásait 87 százalékban ítélték meg kedvezőtlennek.

A fiatalok túlnyomó többsége használ bankkártyát és van folyószámlája, hitelt 19 százalékuk vett már fel, közülük 95 százalék számára gondot jelent a törlesztés. Megtakarítással csak a megkérdezettek 34 százaléka rendelkezett. A fiatalok konkrét megtakarítási céljai között első helyen szerepel a lakás. Akik fontolgatják az ingatlanvételt, azoknak 65 százaléka kalkulál úgy, hogy ehhez hitelt kell felvennie. Ezzel szemben a megkérdezettek 49 százaléka elutasítja a hiteleket.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk