kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

BKV: közeledtek az álláspontok a bértárgyaláson

Közeledtek az álláspontok a BKV és a szakszervezetek között a csütörtöki bértárgyaláson, a jövő héten akár alá is írhatják a megállapodást a felek.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a tárgyalásokat követően az MTI-nek azt mondta: a számszaki részekről gyakorlatilag megállapodtak a BKV-val, már csak a szövegezésen kell pontosítani és a jövő héten aláírhatják a bérmegállapodást.

Elmondása szerint a munkáltató elfogadta 1 százalékos béremelési követelésüket, garantálta az év végi 45 ezer forintos "pulykapénz" (étkezési utalvány) kifizetését, a 3 százalékos nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulást, valamint azt, hogy a keletkező megtakarításokat év végén egy összegben kifizeti a dolgozóknak.

A BKV ezen kívül felvette a választható juttatások körébe a kockázati életbiztosítást is, a meleg étkeztetési utalványok összegét azonban 6 ezer forinton hagyta, de ezt a szakszervezetek elfogadták - közölte Gulyás Attila. Hangsúlyozta: a BKV ezen intézkedések mellett is garantálta, hogy nem lépi túl a személyi kiadásokra fordítható 59,889 milliárd forintot. A bérfejlesztést a BKV júliustól utalja, nem visszamenőlegesen.

A januárban sztrájkoló szakszervezetek a bértárgyaláson az MTI értesülései szerint jelezték: készek aláírni a megállapodást. Nekik nem lehetett bérkövetelésük, mivel erről a január elején aláírt sztrájkmegállapodásban lemondtak.

A 160 ezer forint alatti keresetűek bérfejlesztéséről még korábban megállapodást kötött a BKV az érdekképviseletekkel; 2,1-5,7 százalékos bérfejlesztés lesz a 160 ezer forint alatt keresőknél. A VTDSZSZ február 15-én jelentette be bérfejlesztési követeléseit.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk