kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

BKV: pályázat HR vezetői posztra

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója nem tartja elfogadhatónak a humánpolitikai igazgató végkielégítés utáni foglalkoztatását, ezért vizsgálatot indított az ügy tisztázására, és pályázatot ír ki a humánpolitikai igazgatói poszt betöltésére - közölte a BKV csütörtökön az MTI-vel.

Az ügyben Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes is azonnali vizsgálatot indított, felkérte Székely Gábort, a BKV Zrt. Felügyelőbizottsága elnökét, hogy haladéktalanul vizsgálják ki: tényszerű-e mindaz, amit a Magyar Nemzet című lapban a tavaly márciusban végkielégítéssel, munkaköréből távozó Szalainé Szilágyi Eleonórának december 31-éig meghosszabbított munkaviszonyáról, s havi javadalmazásáról állítottak.

"Hagyó Miklós arra is szeretne egyértelmű és mielőbbi választ kapni, hogy az említett eljárás jogszerű-e, megfelel-e a hatályos törvényi rendelkezéseknek, illetve a belső Szervezeti és Működési Szabályzatnak" - tartalmazza a közlemény.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy hiába fizettek ki - prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forintos végkielégítést a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, ő ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért.

A BKV kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére csütörtök délelőtt úgy nyilatkozott, hogy nem bruttó 4 millió forintot, hanem bruttó 1,2 milliót keres Szalainé Szilágyi Eleonóra, a cég személyzeti vezetője, igaz - teljesítmény szerint - még 120 százalékos prémiumra is jogosult. A társaság a vezető személyiségi jogaira hivatkozva az MTI érdeklődésére nem kívánta megerősíteni a Magyar Nemzetben megjelenteket, miszerint az igazgató mintegy százmillió forintos végkielégítést kapott annak ellenére, hogy még a cégnél dolgozik.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra azért maradhatott még másfél évig a cégnél - annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta -, mert Balogh Zsolt, az előző - megbízott - vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk