Megjelent: 16 éve

Bognár Anett, a DHL Global Fowarding HR igazgatója

Bognár Anett a humán erőforrás területén eltöltött közel nyolc év alatt belekóstolt a HR szinte valamennyi területébe, és több ezer fős szervezet személyzeti munkájának irányítására is lehetősége nyílt. A szervezetfejlesztés, a HR projektek vezetése és a munkajog különösen közel áll hozzá.

Bognár Anett 1975. augusztus 28-án született.

A HR szakember a Szent István Egyetemen szerezte meg tudását, ahol kiváló érdemjeggyel vette át humán erőforrás diplomáját. Szakmai érdeklődése a HR összes területére kiterjed, de a szervezetfejlesztés és a nem szokványos HR projektek megvalósítása különösen közel állnak hozzá.

Bognár Anett pályafutását az akkor hét céget magában foglaló KFKI Számítástechnikai Csoportnál kezdte, ahol 1998 és 2003 között tanulta ki a szakmát és fejlődött fel HR vezetőig. Két évig HR asszisztensként tevékenykedett, majd 2000-től a KFKI Classys Informatikai Kft. HR vezetője lett. Humán erőforrás menedzserként 150 magasan képzett IT szakember tartozott hozzá. Olyan fő feladatokat valósított meg itt, mint a vállalati humán erőforrás rendszer fejlesztése, kompetencia alapú HR és Cafeteria-rendszer bevezetése, valamint hatékony motivációs rendszer működtetése.

Ezen időtartam alatt egy kiemelten fontos projekt kapcsán is bizonyíthatott, ő volt a HR vezetője a 2000. évi népszámlálás kérdőíves adatfeldolgozásánál, ami azt jelentette, hogy ő biztosította és szervezte meg a projekthez szükséges munkaerőt, alakította ki részükre a motivációs rendszert és vezényelte le HR oldalról a több műszakos munkavégzést, amely fontos része volt a projekt sikerének.

2003-tól 2004-ig a Trader Classified Media Grouphoz tartozó Kisokos Directory Kft. humán erőforrás osztályát igazgatta: a vállalati akvizíció során csatlakozott a Trader csoporthoz, így a legfontosabb feladat a csatlakozás utáni országos hálózat teljes szervezeti és személyzeti kialakítása és az ezt támogató HR rendszer felépítése volt. Országosan irányította a 200 fős vállalat HR tevékenységét.

2005 és 2007 között Solectron Hungary Electronics Ltd. személyzetis csapatába HR generalistaként és comp & ben. specialistaként csöppent, ám röviddel ezután tíz hónapig belekóstolhatott a felsővezetők életébe, amikor az amerikai elektronikai bérgyártó cég megbízott HR vezetőjeként a humán erőforrás igazgatót helyettesítette, mintegy kétezer dolgozót és két üzletág felső menedzsmentjét támogatva.

2007-ben foglalta el jelenlegi helyét a 34 milliárd forintos árbevételű és 170 főt számláló DHL Global Forwarding HR igazgatói posztján, ahol a teljes HR tevékenységért felel.

A szakember németül és angolul felsőfokon beszél.

Számítástechnikai ismereteit bővítve, a Microsoft Office, Word, Excel, PowerPoint mellett elsajátította a PeopleSoft, a Nexon, és a SAP HR moduljának használatát.

Bognár Anett amellett, hogy jártas a törvényekben, empatikus, kiváló konfliktuskezelő és problémamegoldó képességekkel rendelkező ember hírében áll, akire jellemző a kreativitás, dinamizmus, önállóság, megbízhatóság, valamint felelősségtudat. A HR igazgató készség szinten űzi a szervezési, kommunikációs és kapcsolattartási feladatokat is.

Anett munka után szívesen kapcsolódik ki a természetben, szeret táncolni, főleg salsát, de a nyelvtanulást, utazást és szörfözést sem veti meg.

A HR vezető hiszi, hogy egy vállalat sikerének a kulcsa az ember.

Hitvallása: "A tehetség bennünk van, csak adni kell teret és lehetőséget a kibontakozásra. Úgy, ahogy azt anno nekem is megadták."
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk