Megjelent: 12 éve

Bogsch: Ázsia lesöpör minket

Nincs perspektívája a fiataloknak ma Magyarországon. Az igazán jóknak mindig lesz lehetőségük a világban és egyre kevesebben állnak ellen a kísértésnek. Bogsch Erik szerint ez ma a legnagyobb probléma. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának írása profitról és arról, mit kellene újragondolni.

A tőzsdén jegyzett cégek számára nincs más megoldás, a profit az első számú célpont, de nem kizárólag. A profitot etikus módon kell elérni, ez szintén elvárás. A befektetők többsége így gondolkozik. És persze hosszú távon a trendeket kell figyelembe venni, de versenyképesség szempontjából egyértelműen a profit növekedése a befektetők elvárása.

A cégünknek szerencsére stabil a részvényesi struktúrája. Ebből fakad az is, hogy mi tudunk közép-– és hosszú távú stratégiában gondolkozni. Éppen ez a hosszú távú gondolkodás jelenti egyben a profit fokozatos növekedését is. Azt azonban tudni kell, a tőzsdei árfolyamot más tényezők is alakítják, és nem csak a profit alapján ítélik sikeresnek a céget a befektetőink. Eredményességünket befolyásolja a világgazdasági környezet, a régió adottságai, a magyarországi gazdasági, társadalmi környezet.

A cégen belül pedig létkérdés a hatékonyságnövelés. Nyereségben mérhető leginkább, de ez egy általános versenyképességi kategória, ami elől senki sem menekülhet. Az alkalmazottaknak is törekedniük kell ara, hogy a vállalat összteljesítménye növekedjen, mert ez általános elvárás manapság. Aki nem tesz meg mindent a költséghatékonyság terén, annak számolnia kell azzal, hogy helyzete romlik. Viszont ez is közép- és hosszú távú optimalizálást jelent.

Azt is látni kell, hogy a tőzsde állandó teljesítménykényszert jelent. Ez bizonyos értelemben mankó, például az elkényelmesedés ellen. Ezenkívül rendkívül fontos a cégen belüli általános erkölcsi norma és értékrend. Mi ebben egyfajta családi cég modelljét követjük. És ez nem csak anyagi kérdés. Fontos, hogy munkatársainknak érdekes munkájuk legyen, igazán csapatban dolgozhassanak és megfelelő környezetben. Ez nem más, mint a mi közösségi gondolkodásunk. Mindannyian a közösségért kell, hogy dolgozzunk. A jelenlegi helyzetben ez nem könnyen megvalósítható.

Többek között azért sem, mert a fiatalok az utóbbi időben nem látnak érvényesülési lehetőséget az országban és szerintem jelenleg Magyarországon ez a legnagyobb probléma. Nálunk érvényesülhetnek a fiatalok, mi figyelünk erre, de fontos, hogy legyen olyan fiatal, aki rövid távon hajlandó áldozatot vállalni és maradni. Mert most erre is szükség van ahhoz, hogy a magyarországi érvényesülést válassza a fiatal. Ha nincs bennük a közösséghez való kötődés és ha nem látnak perspektívát, akkor ezt nem lehet elvárni. Az igazán jóknak mindig lesz lehetőségük elhelyezkedni bárhol a világban.

Egy cég ereje a jó alkalmazottakban rejlik. Olyanokban, akik csapatban képesek jól teljesíteni. Mi most sokkal szűkebb körből tudunk válogatni, mint lehetne és kellene. Tizenhat éve támogatjuk az ország számos középiskoláját és felsőoktatási intézményét, de ez a feladat egyre nehezebb. Létkérdés, hogy megtegyük, de az általános szellemiség rossz és azok, akik ellenállnak a kísértésnek és itthon maradnak, nos azok száma jelentősen csökken. És hát gebével nem lehet versenyló ellen indulni. Egyenlőtlenek az esélyek. Ha Magyarország ezt nem ismeri fel, akkor leszakadunk, versenyképtelenek leszünk. A helyzet kritikussá válhat.

Hogy meddig képes egy cég ilyen környezetben versenyképes maradni? Szép feladat. Mi mindent megteszünk ezért, de ha az oktatási háttér, az általános közmorál romlik, egyre nehezebb lesz. A terhelhetőségnek vannak korlátai, csak nehéz megmondani, az hol húzódik. Feladatomnak tekintem, hogy ezt a nálunk dolgozók ne érezzék.

A társadalmi felelősségvállalás nálunk természetes dolog. Az emberi normák része, mint ahogyan például figyelünk a közvetlen környezetünkre. Vagy a jó ügyekre. Mi kizárólag oktatást és egészségügyet támogatunk. Ezek nem feltétlenül kerülnek be a tőzsdei jelentésekbe és a lapokba, nem is ez a célunk. A vállalatunk szellemisége ilyen.

A divatosnak látszó egészséggel és környezetvédelemmel viszont óvatosabbnak kellene lennünk. Sajnos vannak értelmetlen előírások, amelyeknek semmi közük az egészséghez, a környezetvédelemhez. Ezek pusztán mozgalmak politikai nyomással elért eredményei, amelyek teljesen tönkreteszik az európai versenyképességet. Ázsia le fog minket söpörni. Azt pedig senki sem gondolhatja, hogy Európában ne legyen gyártás.

Nem hiszem, hogy le lehet váltani a profitot, a cégek sikerességének értékmérőjét. Más kérdés, hogy a növekedés paramétereiben gondolkodni kell. Egyáltalán abban, hogy mi a Ajánlott weboldalak

Nemcsak a profit, hanem például az is, amit visszaforgatunk kutatás-fejlesztésbe, a berendezésekbe, hogy a piaci jelenlétünket növeljük.Azért alapvetően ezek mégis a növekedést szolgálják. Nem mindegy az sem, mekkora ez a profitéhség és mi a profit ára. Nálunk vannak tabuk. Bizonyos dolgokhoz akkor sem nyúlunk, ha az rövid távon profitot eredményezne. Mondhatnánk azt, hogy ilyen árak mellett Magyarországon bizonyos termékeket nem hozunk forgalomba és 200 embert elbocsátunk, de ezt nem tesszük meg. Bízunk a józan paraszti észben.

Bogsch Erik

Vegyészmérnök, okleveles mérnök-közgazdász, 1992 óta a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. 2003. szeptember 1-jétől a Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanács elnöke. 2006 márciusától a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökségi tagja, a gyártók szekciójának elnöke, majd 2006 óta a MAGYOSZ elnöke. 2005-ben ő volt az Év Üzletembere. 2001-ben Széchenyi-díjjal, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, emellett megkapta a Gábor Dénes-díjat (2006) és a Heller Farkas-díjat (2002) is.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk